Alighanem a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetéséért, azaz az Olajbányász legyőzéséért és kiejtéséért utazik kedden Szolnokra a Kecskemét csapata. Valljuk be, 2-0-ás vezetésük után nem is irreális ez a céljuk. Merthogy az első két találkozón Forray Gábor alakulata megérdemelten nyert. Ugyanakkor azt is fontos leszögeznünk: az Olaj jobb csapat a KTE-nél, ha tudják hozni saját játékukat Cakarunék,…
Hírek
Idegesen kezdtek a csapatok, ami nem is csoda, a szolnokiaknak muszáj visszavennie a szerdán elszórakozott pályaelőnyt, ha nem akarják idő előtt lezárni a rájátszást, a kecskemétieken pedig éppen azért van eredménykényszer, mert ha ez is zsebben, onnan már három lehetséges meccsből elég egyet megnyerniük a továbbjutáshoz. Szóval ennek megfelelően sok a hiba, sok a tapogatózás,…
Itt a folytatás, szombaton 18 órától Kecskeméten lépnek pályára Roko Badzimék. A házigazda egy fizikális, kemény meccsen vette el az Olajbányász hazai pályáját, melyet Potocnik mester csapata, igaz Pongó, Taiwo és Zsíros nélkül, de igyekszik majd idegenben visszahódítani. A találkozót szombaton 18 órától rendezik a Messzi István Sportcsarnokban. A mérkőzést Földházi Tamás, Tóth Cecília és…
Végül Rudner is zöld lámpát kapott a csapat orvosi stábjától, így Taiwo és Zsíros kivételével mindenki Potocnik mester rendelkezésére állt a rájátszás nyitómeccsén. Pongó-Badzim-Pallai-Cummings-Cakarun. Ez a sor nézett farkasszemet a feldobásnál a kecskemétiekkel, nagyjából 50 másodperc elteltével aztán jöhetett is egy kényszerű csere az Olaj részéről, Pongó Máté kezdte fájlalni a vállát, így Young lépett…
A középszakasz két utolsó, tét nélküli meccse tulajdonképpen már csak a playoffra hangolódást, a maródiak pihentetését, ezzel együtt a fiatalok játékidejének felsrófolását hivatott megidézni. A playoffra hangolódást, melyet a hetedik helyen végző Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét ellen kezd meg az Olajbányász. A két csapatnak az idei szezonban bőven volt ismerkedni a másik rendszerével, de azt azért…
Mindkét oldalon volt ok örömre a találkozó előtt, a hazaiaknál Benke Szilárd tért vissza hosszabb sérülése után, az Olajnál pedig Brandon Young tudta vállalni a játékot. Ugyanakkor az Olaj továbbra is egy csapatnyi játékost nélkülözött, Bojan Subotic, Kovács Péter, Roko Badzim, Zsíros Péter, Samuel Taiwo és Gilszki Erik nem volt ott melegítő társai között. Talán…
A középszakasz zárásaként egy igazából tét nélküli mérkőzést játszik egymással a Falco és az Olajbányász szerdán este. Tétje már nem lesz a találkozónak, ugyanis a szombathelyiek az első, a szolnokiak a második helyről kezdhetik a rájátszást. Nem is titkolja egyik szakvezető sem, hogy erre a meccsre felkészülésként tekintenek, hiszen a bajnokság lényegi része most kezdődik….
Nagyon kevés faulttal, s nem túl acélos védekezéssel nyitott a két csapat a középszakasz utolsó szolnoki mérkőzésén. Sem az Alba, sem pedig az Olajbányász nem hozta a tőle megszokott keménységet a védekezésben, ami ugyanakkor nem tett rosszat a látványnak. A negyed felétől az Olajnak sikerült rendezni a sorokat a saját palánk alatt is, s meg…
A középszakasz számára legfontosabb kérdését már szerdán lezárta a Szolnoki Olajbányász: a Körmend legyőzésével bebiztosították Pallaiék a második helyüket a rájátszás előtt. Ráadásul mindezt úgy, hogy igencsak tartalékosan léptek pályára a fontos meccsen Gasper Potocnik alakulata! Nem szabad elfelejtenünk, hogy a 12-es keretből nem lehetett ott kisebb-nagyobb sérülése miatt Zsíros Péter, Bojan Subotic, Kovács Péter,…
A rá jellemző kemény védekezéssel kezdett a második helyért éppen az Olajjal harcoló Körmend, a megszerzett labdákból gyors támadásokat igyekeztek vezetni. Nem igazán találta a negyed első felében a játék ritmusát a házigazda, sok volt a hiba a támadójátékban. Így aztán a körmendiek vezettek jobbára, de meglépni nem tudtak az Olajbányásztól (20-20). A vendégek bátran…