Klubunk megállapodott a Bajnokok Ligáját megjárt magasemberrel, a 202 centiméter magas amerikai Andre Williamsonnal. Új játékosunk a ciprusi Keravnos (10 pont 9 lepattanó) és a litván Neptunas Klaipeda (7 pont 5 lepattanó) színeiben szerepelt a BL-ben. Szolnokra a török második ligából, a TBL-ből érkezik, ahol a Manisa Belediye csapatát erősítette. Nem is eredménytelenül, ugyanis a…
Hírek
Augusztus első napján a Szolnoki Olajbányász felnőtt kerete elkezdi a felkészülést a 2022/23-as bajnoki évadra. Nem lesz ott a társaival a Tiszaligetben új igazolásunk, Lukács Norbert, aki a világbajnoki selejtezőkre és az Európa-bajnokságra készülő felnőtt válogatott keretébe kapott meghívót. – A csapat felnőtt keretéhez tartozó fiatal magyar játékosaink június végéig dolgoztak, elsősorban erőfejlesztés és technikai…
A kilencedik kupaaranyat hozó, mögöttünk hagyott szezonban a csapat kulcsembere volt a jövőre is az Olajbányászt erősítő Bojan Subotic. A montenegrói magasember nem csupán vezére volt az Olajnak, hanem a számok alapján is a lehető legjobb teljesítményt produkálta. Külön érdemes szólni arról, hogy a meccsenkénti 1,69 szerzett labdájával az egész bajnokságot tekintve a harmadik legjobb…
Lukács Norbert szerződtetését a napokban jelentette be az Olajbányász. Az egyik legnagyobb magyar ígéret megszerzése komoly fegyvertény. A mindössze 21 esztendős felnőtt válogatott természetesen portálunknak adta az első interjúját, immár Tisza-parti játékosként. – Fehérvárról Szolnokra szerződni mindig pikáns dolog. Te miként érzed most magad? – Különleges dolog egy riválishoz érkezni, de különösebben én nem tulajdonítok…
Révész Ádám személyében centert szerződtetett csapatunk. A 27 éves, ötös poszton bevethető játékos az előző szezonját a Zalakerámia ZTE csapatánál töltötte. – Az első lépés a következő szezon keretének kialakításában a magyar mag összeállítása – monda Csősz Tamás ügyvezető igazgató. – Lukács Norbert szerződtetése után a palánk alatti szekciót kellett megerősítenünk. Ádám motiváltan és tele…
A Szolnoki Olajbányászban folytatja pályafutását az egyik legígéretesebb fiatal magyar kosárlabdázó, Lukács Norbert! Az Alba Fehérvárral a napokban bajnoki harmadik helyen végző, a felnőtt válogatottal világbajnoki selejtezőre készülő játékos aktív részese volt nevelőklubja bronzérmének, a rájátszásban például 9,2 pontot átlagolt. – Egy remek adottságú és szellemiségű fiatal játékost sikerült Szolnokra hoznunk – mondta az Olajofficial.hu-nak…
Felemás érzése lehet az Olajbányász szereplése miatt a szurkolóknak és a csapatnak is. A végül kupaarannyal, illetve bajnoki ötödik hellyel zárult szezonról Csősz Tamással, klubunk ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. – Mennyire volt nehéz túltenni magát a csapatnak és a klubvezetésnek a vesztes bajnoki negyeddöntőn? – Nagyon nehéz volt, ezt talán mindannyiunk nevében mondhatom. De a sportban…
Egy rendkívül izgalmas, látványos és jó meccsen a végén szerencsésebb Kecskemét le tudta győzni egyetlen ponttal az Olajbányászt, így ők jutottak a legjobb négy közé a bajnokságban. Jobban kezdte a mérkőzést a vendég Szolnok, Kovács Péter vezetésével már hét pontnyi előnyt is tudtak szerezni (10-17), ám Wittmannék egy 9-0-ás sorozattal megfordították az állást, s a…
Az első lépést megtette az Olajbányász a negyeddönős párharcban maradásért kedden, amikor legyőzte a KTE csapatát. Most pénteken egy sokkal nehezebb feladatot kell megoldani, a remek formában lévő kecskemétieket a saját csarnokukban kellene felülmúlni. Nagy meglepetést most egyik gárdától sem várhatunk, itt már újat egyik fél sem tud mutatni a másiknak. Ahogy nő a tét,…
A túlélésért lépett pályára az Olajbányász a Tiszaligetben a Kecskemét ellen. Mindkét félnek voltak hiányzói, Gasper Potocnik Pallai Tamást, Pongó Mátét, Zsíros Pétert és Samuel Taiwot nem tudta pályára küldeni, míg Forray Gábor Klobucarnak és Dramicsanyinnak adott kényszerpihenőt. Fej-fej mellett haladt a két csapat az első percekben, az Olajbányász Kovács Péter két triplájával lépett meg…