Az elődöntőben már minden mérkőzés nehéz, legyen az hazai pályán vagy idegenben. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapatának ezúttal utóbbi jutott kezdésként, hiszen Székesfehérváron kezdte meg a párharcot Oliver Vidin csapata az Arconic-Alba Fehérvár ellen.
A mieink a Jovanovic-Eads-Lukács-Thomas-Wiggins ötössel futottak a parkettra, amely mondhatni a szokásos kezdőötös. Az Alba kezdett hatékonyabban, míg az Olajnál Lukács második hibája miatt gyorsan változtatni kényszerült Oliver Vidin. Mindkét csapat igyekezett becsülettel, de érezhető volt a feszültség és a tét: labdavezetési- és lépéshibák is tarkították az amúgy lüktető mérkőzést. Az Alba ugyan vezetett egy ideig, aztán Jovanovic duplája után már a mieinknél volt az előny – igaz, csak rövid ideig. 20-14-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző tíz perc után.
A második negyedben érkezett az Olajbányász triplaesője: Rudner, Pongó, majd Durham talált be távolról, ezzel sikerült az egyenlítés, majd ismét Pongó, végül Pallai. A vendéglátó ugyan nem szakadt le, változatos és izgalmas mérkőzés kerekedett a meccsből, amelynek végén 47-49 állt a táblán.
A felemás vezetés továbbra is jellemző volt a találkozóra, a szünet után az Alba lépett rá a gázpedálra: gyorsan egyenlített, majd vezetett is a fehérben játszó fehérvári alakulat. Pongó Máté ugyan több gólpasszt adott Wigginsnek, de Chambers válaszolt ezekre a találatokra. A mieink becsülettel küzdöttek, Vidin zónára is váltott, de az Alba volt pontosabb elsősorban Vojvoda révén, így 72-66 volt az állás.
Az utolsó negyedben mintha befagyott volna az eredmény az elején, majd később a támadásbeli elképzeléseink sem sikerültek hibátlanul. Dustin Thomas kipontozódott és a kritikus büntetők is kimaradtak. Sajnos hiába az akarat és a három negyednyi jó játék, ezúttal az Alba győzedelmeskedett. A hazai összecsapásra a mérkőzés első felében mutatott játék alapján lehet építeni, így egyáltalán nem lefutott még a párharc.
Folytatás a Tiszaligetben április 30-án, várunk minden szurkolónkat szeretettel!