A csapatok kéréséhez pozitívan állt a szövetség, így csak szombaton indul a férfi bajnokság rájátszása. Azaz most kezdődik a lényeg, a legfontosabb része a pontvadászatnak. Az alapszakasz huszonhat fordulójában a Szolnoki Olajbányász volt a legjobb csapat, ehhez nem férhet készség, nem véletlen, hogy az első helyről kezdheti meg csapatunk a negyeddöntőket.

Ez azt is jelenti, hogy a Sopron KC, az alapszakaszt a nyolcadik helyen befejező csapat lesz Kovács Péterék ellenfele a három győzelemig tartó párharcban. Milos Boriszovékról viszonylag friss emlékei vannak a szolnokiaknak, hiszen egy hónapja a bajnokság hajrájában egy szoros meccset vívtak éppen a Tiszaligetben. Kemény, stílusoson kosárlabdázó gárda érkezik a Tiszaligetbe, mely sokaknak megnehezítette már az életét. Ráadásul ők nem jutottak be a kupadöntőbe, tehát hetek óta az Olajbányász ellen készülhetnek, s elemezhetik csapatunk minden mozdulatát.

Kostas Flevarakisz mester minden bizonnyal tud is minden fontosat az Olajbányászról, pontosan úgy, ahogyan Gasper Potocnik a soproniakról. Milos Boriszov legszebb éveire emlékeztető formában kosárlabdázott idén, mellette Padgett és Elmore az, aki stabilan szállítja a pontokat. Ugyanakkor az amerikai Thompson, illetve a litván Jogéla is képes a jó játékra. Rájuk épül az SKC, mellettük várhatóan Supola Zoltán, Fazekas Csaba és Takács Norbert lép majd pályára.

Az Olajbányász a kupadöntő bronzérmével a tarsolyában indul harcba a bajnoki érmekért, a cél pedig az ehhez vezető úton nem is lehet más, mint a győzelem.

A találkozót szombaton 18 órától rendezik, a játékvezetői hármast Frányó Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta és dr. Mészáros Balázs alkotja. Az Olajbányász első negyeddöntőjét a MindigTV Go felületén keresztül lehet élőképpel megtekinteni.