Kedden elkezdi nemzetközi kupaszereplését az Olajbányász. Ennek apropóján utánajártunk, hogy milyen csapatokkal kerültek egy csoportba a piros-feketék a wloclaweki buborékban. A lengyel BMSlam Stal és az izraeli Ironi Ness Ziona után nézzük a pénteki ellenfelet, a portugál Sporting CP-t.
A Sporting a portugál főváros egyik csapata, a Benficával osztoznak az 500 ezres Lisszabonon, melyet talán be sem kell mutatni, hiszen egy közkedvelt turistacélpont, minden szempontból Portugália központja, ez alól pedig a sport sem kivétel, elég, ha csak a két említett klub focicsapataira gondolunk, akik olyan neveket adtak a világnak, mint Eusébio, Figo, Christiano Ronaldo, vagy éppen Rui Costa. A hazai kosárlabda-bajnokságban is komoly erőfölényük van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az elmúlt 40 év bajnoki trófeáinak felét ez a két alakulat birtokolja.
Amihez persze hozzátartozik, hogy a Sporting az igen kalandos múltja révén ezekből a címekből csupán kettőt tudhat magáénak, azt is 1981-ből, illetve 1982-ből. Ugyanis az 1927-es megalakulása után közel 70 esztendővel, a ’90-es évek derekán a kosárlabda-szakosztályt megszüntették, ami egészen 2019-ig nem is létezett. Tavaly előtt azonban újra megkapták az elsőosztályú tagságot, és nem is akárhogyan tértek vissza, pontosan négy évtizeddel az előző győzelmük után ismét elhódították a hazai aranyat a kupában, ennek köszönhetően pedig nekiveselkedhettek a Bajnokok ligája küzdelmeinek. Legalábbis a kvalifikációs körnek…
Ez azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, az Olaj számára az ABA Ligából ismerős Igokea gyorsan pontot tett a zöld-fehérek BL szereplésének végére, akik így „lebuktak” az Európa-kupa csoportkörébe, ráadásul éppen a mi csoportunkba.
Ami az Olaj szempontjából aktuálisan érdekes lehet, az az, hogy
- öt amerikai, egy angolai és egy mozabiki idegenlégióssal a soraikban érkezte Wroclawekbe
- az edzőjük Luis Magalhaes volt az angolai válogatott trénere is, az irányításával megnyerték az Afrikai Nemzetek Kupáját
- az amerikai légiósok közül négyet attól az Oliveirensétől hoztak el, akik az előző két évben letarolták a hazai bajnokságot
- a csapatkapitányuk, Cláudio Fonseca a portugál nemzeti válogatott egyik alapembere még 32 évesen is
- a Sporting 15-0-val vezeti a portugál pontvadászatot
Pénteken – a csütörtöki, izraeliek ellen vívott meccs másnapján – 21 órakor lépünk pályára ellenük a Hala Mistrzów arénában.