A nyáron érkezett Cseh Botond és Alexander Madsen közeli kosaraival indult az NHSZ-Szolnoki Olajbányász 2026-27-es szezonja, de a vendég OSE is nagyon igyekezett, sőt az első negyed közepén, többek között a Szolnokon nevelkedett Zsíros Péter hármasával időnként a vezetést is átvette. Az első negyed derekán Khalil Brantley és Joshua Pierre-Louis pörgette fel az Olajbányászt, akikhez a hat pontot szerző Molnár Márton, a lepattanók után villámgyorsan induló Chevez Goodwin, Krnjajski Boris és a triplát hintő Pallai Tamás is csatlakozott. Forray Gábor alakulata azonban felvette a kesztyűt, főként gyors ellencsapásokból és palánk közeli akciókból volt eredményes – az első negyed után úgy vezetett 30-28-ra a Szolnok, hogy a két csapat összesen hat hárompontossal kísérletezett.
A második negyed elején a felek igyekeztek szigorítani a védekezésükön, de továbbra is óriási iram jellemezte a támadójátékot. Mikko Larkas vezetőedző folyamatos rotálással igyekezett frissen tartani a Szolnokot és letámadással igyekezett lassítani az OSE labdafelhozatalát, ami kifizetődött. A vendégek támadójátéka lelassult, miközben a túloldalon Madsen, Goodwin, Pierre-Louis és Brantley is villogott, aminek köszönhetően 10 pont körüli előnybe került az Olaj. A félidő hajrájában az oroszlányiak feljavultak, de Cseh, Barnes és különösen Pierre-Louis révén jól működtek a hazai dobások (56-44).
A harmadik negyed elején az Oroszlány igyekezett csökkenteni a differenciát, de Goodwin fontos egyéni megoldásaival, majd Pallai hármasával és Barnes gyorsindítás végén dobott ziccerével a Szolnok visszaverte a vendégrohamot. A játékrész közepén Madsen percei következtek, kintről-bentről betalált, és bár a gyors Olaj-támadásokba időnként becsúsztak hibák, Mikko Larkas csapata feljavuló védekezésének és kiváló lepattanózásának köszönhetően kontrollálta a mérkőzést (76-63).
A záró játékrészt jobban kezdték a vendégek, több hármast is értékesítettek, de a végül 20-10-es meccset játszó Madsen saroktriplája, Cseh közelije és Brantley távolija lelassította a felzárkózást. Az utolsó öt percre fordulva Goodwinnak kellett leülnie négy fault miatt, de Krnjajski előbb triplát vágott, majd három büntetőt harcolt ki, miközben Brantley labdát szerzett, így az Olaj megoldotta a hiányát. Az OSE az utolsó pillanatokig becsülettel harcolt, de a végjátékban a Szolnok okos játékkal végig lőtávolon kívül tartotta őket és győzelemmel indította az alapszakaszt.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – OSE Lions 104-93 (30-28, 26-16, 20-19, 28-30)
Olajbányász: Krnjajski 8/6, Brantley 13/3, Cseh 15/3, Madsen 22/6, Goodwin 10. Csere: Pallai 9/6, Pierre-Louis 14/3, Barnes 7, Molnár 6, Rudner -, Dávid -. Vezetőedző: Mikko Larkas