Megint beragadtunk, nem nagyon, csak egy kicsit, de így is kaptunk öt pontot, mire Jovanovic kosarának örülhettünk. Philmore bedobta a büntetőit, amire Eads zsák és Wiggins dupla volt a válasz, itt értük utol először a vendégeket. 10-10-ig az Albánál Dickey-Chambers, nálunk Jovanovic-Eads pontok jöttek. Az Alba trojkáira Wiggins büntetők jöttek, majd Rudner Gábor is hozzászólt…
Hírek
Az Arconic-Alba Fehérvár elleni párharcot úgy vezettük fel, mint a bajnokság történetének egyik legsűrűbben előforduló, és eddig mindkét fél számára ugyanannyi győzelmet is hozó presztízscsatáját. Hétfőn azonban nagy lépést tehet az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, hogy ezt a mérleget saját maga felé billentse. Pénteken ugyanis óriási csatában, a padlóról felállva sikerült hosszabbításban nyerni Székesfehérváron, a csarnokban, ahol…
A keddi bravúros csapatjátékot hozó egyenlítést követően ezúttal ismét Székesfehérvárra utazott az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapata annak reményében, hogy megismételje a legutóbbi mérkőzés eredményét. Nos, ezúttal egy másféle mérkőzést láthatott a nagyérdemű. Méghozzá nem akármilyet! Oliver Vidin csapata Révész Ádám hiányában lépett pályára Fehérváron, ami nem könnyítette az egyébként sem egyszerű feladat végrehajtását: az Alba legyőzését…
Egálról folytatódik, tulajdonképpen egy új, két nyert meccsig tartó párharc kezdődik pénteken Székesfehérváron, miután az NHSZ-Szolnoki Olajbányász hazai pályán kiegyenlített. Szinte üresjárat nélküli, végig koncentrált játékot mutatva sikerült bezsebelnie Jovanovicséknak a győzelmet a Tiszaligetben, így újra komoly nyomás alá helyezve az Arconic-Alba Fehérvár csapatát, hiszen most rajtuk a sor, no meg a nyomás, hogy másodjára…
Hogy Zubillaga mesternek 11-4-nél időt kelljen kérnie az Alba kispadjára, ahhoz egy palánk alatt Wiggins – Dickey csörtét követően Thomas-Jovanovic-Eads kosarai vezettek. Vendégeinktől jellemzően Robert révén jöttek a kosarak, volt hogy kintről, volt, hogy közelről vagy büntetőről. Nálunk Révész Ádám a tőle megszokott parázs tűzzel szolgálta ki Pallait, majd ő maga szaggatta meg az Alba…
Az első mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan azt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapata szerette volna, de Székesfehérváron egyébként sem egyszerű sikerrel távozni vendégként. Holnap viszont új esély kínálkozik a javításra! Oliver Vidin nyilatkozata alapján tudunk ennél jobban is teljesíteni, amire nagy szükség lesz majd a piros-feketék hazai meccsén, hiszen ahogy az eddigiekben is írtuk, általában a…
Az elődöntőben már minden mérkőzés nehéz, legyen az hazai pályán vagy idegenben. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapatának ezúttal utóbbi jutott kezdésként, hiszen Székesfehérváron kezdte meg a párharcot Oliver Vidin csapata az Arconic-Alba Fehérvár ellen. A mieink a Jovanovic-Eads-Lukács-Thomas-Wiggins ötössel futottak a parkettra, amely mondhatni a szokásos kezdőötös. Az Alba kezdett hatékonyabban, míg az Olajnál Lukács második…
Ha van olyan párharc a magyar kosárlabda történelmében, amire illik a presztízscsata kitétel, akkor az az NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Arconic-Alba Fehérvár összecsapás. A rájátszásban immár tizenegyedik alkalommal találkozik a két gárda, eddig 5-5 győzelemmel (elődöntőket tekintve 1-1) állnak az egymás elleni küzdelmekben. Mindkét csapat útja viszonylag simán vezetett a négy közé, a székesfehérváriak a Sopron…
Lassan indult számunkra a mérkőzés, 6-12-es állásig nem is nagyon változott a kép, majd labdaszerzésekből Demajeo Wiggins mellé felzárkózott Lukács Norbert és Dustin Thomas is, egyenlítettünk. A negyed végéig egy ide, egy oda formában közelebbről és távolabbról is jöttek a kosarak. 25-24 a kisszünetre. A második negyed Pallai Tamás és a pécsi magasember, Manjgafic hármas…
Az NKA Universitas Pécs elleni párharc első meccse hazai környezetben viszonylag sima győzelmet hozott a mieink számára – ahogyan arra előzetesen számítottunk. A második mérkőzés Pécsen egy küzdelmes, végig nyílt összecsapás volt, a végén egy bravúrkosárral, és Olaj-sikerrel – ahogyan arra előzetesen számítottunk. Ezek tudatában most a harmadik meccsre készül az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, újra a…