A Fiba Europe Cup H-csoportjából való továbbjutás szempontjából nagyon fontos mérkőzést vív szerda este a Tiszaligetben csapatunk. A Nagyvárad elleni esetleges siker azt jelentené, hogy az erdélyi csapat jó eséllyel kiszállna a következő körért folytatott küzdelemből. Így aztán különösen fontos a szurkolói biztatás ezen a meccsen, legalább annyira, mint a Porto ellen.
Egy győzelem és egy vereség a Szolnoki Olajbányász mérlege a Fiba kupában. Meglehetősen kemény menetben vívja fontos mérkőzéseit csapatunk, persze ez már csak egy ilyen műfaj, ellenfeleink is hasonló ritmusban játszanak. A Nagyvárad két amerikai, egy honosított amerikai, két litván, egy szerb és egy francia légióssal áll fel, ők a húzóemberek a román ezüstérmesnél. A CSM CSU Oradea legjobbja egyértelműen Garlon Green, az amerikai 19 pontot dob meccsenként, rá tehát különösen kell figyelnie Kovács Péteréknek.
Szerdai ellenfelünk tavalyi éve nagyszerűen sikerült, hiszen a legjobb négy közé jutottak a Fiba Europe Cupban. Különösen ennek ismeretében meglepetésnek mondható, hogy egyelőre győzelem nélkül állnak. Így alighanem mindent megtesznek majd szerdán a sikerért.
Az Olajbányász formája stabil, ez akkor is igaz, ha mérkőzéseken belül vannak hullámvölgyek a játékban. Egy dologban továbbra sincs változás: Bojan Suboticék akaratereje, győzni akarása példaértékű. A Szegedet, a Debrecent és a PVSK-t kiélezett végjátékban múltuk felül, míg az Alba ellen idegenben 20 pontos hátrányból álltunk talpra. Erre az erőre nagy szükség lesz szerdán is, ám a nemzetközi porondon jó játék nélkül nem lehet nyerni.
Ne feledjük, a Szolnoki Olajbányász – CSM CSU Oradea mérkőzés október 27-én szerdán 18 órakor kezdődik. Fontos, hogy a bérletek erre a mérkőzésre nem érvényesek! Az online jegyértékesítés a megszokott felületen:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/olajbanyasz-2021-2022-szezon-szolnok-tiszaligeti-varosi-sportcsarnok-569063/event.html