Szolnoki Olajbányász – ZTE-Heraklith 79-69 (31-41)
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 4000 néző. Vezette: Harsányi, Faidt
OLAJBÁNYÁSZ: Tóth Z. 2, Tóth A. 20/9, Tyubin 28/3, Berkics 14, Abeljanov 13. Csere: Horváth I., Judik 2, Kis. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc
ZTE: Bodrogi 6/3, Dobi 38/18, Farkas 1, Földesi 7, Lekarauskas 4. Csere: Lukosius, Bencze 2, Kovács 5/3, Kiss A. 2, Polster 4. Edző: Farkas Sándor
Aki átélte, annak a mai napi élete egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb sportcsodája volt a Szolnoki Olajbányász harminc évvel ezelőtti bajnoki címe. A magyar kosárlabdázás akkori közegébe szinte berobbant a Tisza-parti csapat, s bizony egyáltalán nem véletlen, hogy azt a gárdát a mai napig nagy tisztelettel emlegetik a szurkolók, s hozzájuk hasonlítanak minden következő “aranycsapatot”.
Az 1990/91-es bajnoki évad egyáltalán nem úgy indult, hogy ebből az esztendő egyik legnagyobb sportsikere lesz. Az Olajbányászt egyáltalán nem tartották számon az esélyesek között, ami érthető is, hiszen ez csak a második éve volt Tóth Zoltánéknak az élvonalban. A bajnokságot akkor a ZTE, Körmend, Honvéd, Tungsram négyes uralta, mindenki közülük várta a bajnokot.
A szezon előtt távozott Szolnokról Misek Csaba és Kerényi Zsolt, helyettük érkezett az orosz Andrej Tyubin, valamint Horváth Imre. A csapatot remekül sikerült összeraknia Rezák Lászlónak és Szalay Ferencnek, Berkicsék tizenhat győzelemmel és 6 vereséggel a Tungsram mögött a második helyről kezdték a rájátszást. A döntőben aztán az a ZTE várt a mieinkre, akik pályahátrányból előbb kiverték a Honvédot, aztán a listavezető Tungsramot. Bencze Tamásék étvágya érthetően megnőtt a rosszabbul sikeredett alapszakasz után, s nem titkoltan immár a címvédésre készültek. De nézzük, miként is zajlott az Olajbányász első bajnoki döntője.
A ZTE volt a párharc esélyese papíron, az Olajbányász fantasztikus szurkolótáborában, a bevehetetlennek tartott Tiszaligeti csarnokban bízhatott, na meg a rendkívül stabil, tudatos csapatjátékában. Az egerszegieket az akkori fiatal edzőnemzedék egyik legígéretesebb szakembere, Farkas Sándor vezette, s nem bíztak semmit a véletlenre, már előző nap elutaztak Egerszegről a döntő első felvonására. Akkoriban ez nem volt szokás, ez is azt mutatja, mennyire készültek.
Ennek megfelelően indult a mérkőzés, a szolnokiakon látszott a nagy tét miatti nyomás, s azért mégiscsak az előző három bajnoki kiírásból kettőt megnyerő ZTE volt az ellenfél, tele válogatott kosarasokkal. Egyikük, Dobi Antal elképesztő formát fogott ki, szórta a triplákat, szemben a szolnoki nehéztüzérekkel, akik közül Tyubin mintha a pályán sem lett volna. Ha pedig nem lett volna mindez elég, az Olajbányász csapatkapitánya, Tóth Zoltán súlyos kézsérülést, nyílt ficamot szenvedett, azaz vezérét veszítette a házigazda. A félidőben mindössze 31 pontot dobott az Olaj, így könnyedén vezetett 31-41-re a ZTE.
A nagyszünetben Rezák László és Szalay Ferenc lelket öntött a csapatba, feltüzelték őket, s valóban egy egészen másik csapat érkezett a pályára. Aki ott volt, az pontosan emlékszik arra, ahogyan szinte bénultan követte a ZTE a szolnoki feltámadást. Abeljanov tanárian centerezett, Berkics László csupaszív játéka és pontos középtávolijai támadásról támadásara csökkentették a különbséget, a védekezés pedig elsőrangú volt, csak elvétve kaptak kosarat a szolnokiak. A 27. percben már az Olaj vezetett, s innentől nem volt megállás. Andrej Tyubin feltámadt, s vezérletével végül a félidőben húsz pontot verve a vendégekre, 79-69-re megnyerték a döntő első összecsapását. A folytatás miatt viszont fájhatott a szolnoki edzőpáros feje, ugyanis nem tudhattuk még ekkor, vajon pályára léphet-e egyáltalán a fináléban Tóth Zoltán.
