Sokszoros horvát utánpótlás-válogatott kosarast szerződtetett a Szolnoki Olajbányász. Roko Badzim a horvát Cibona csapatából érkezik, a 23 esztendős, 196 centiméter magas játékos elsősorban a kettes pozícióban érzi jól magát.

Badzim a Sibenik nevelése, viszonylag korán, már 17 évesen bemutatkozhatott a horvát legfelsőbb osztályban klubja színeiben. Tizenkilenc évesen már közel 15 pontos átlaga volt, fel is figyelt rá a szlovén Olimpia Ljubljana, s szerződtette a horvát utánpótlás-válogatott kulcsemberét.

Badzim bemutatkozott az Adria Ligában, a Bajnokok Ligájában is, utóbbiban első évében 7,1 pontot átlagolt, a másodikban 8,4 pontot.

Karrierje a mögöttünk hagyott évadban Horvátországban, az egyik legismertebb délszláv csapatban, a Cibona Zagrebben folytatódott. Itt átlagban közel húsz perc alatt 10,7 pontot szerzett, az Adria Ligában valamennyivel kevesebb, 16,3 perc állt rendelkezésére egy meccsen, 7,2 pontos lett az átlaga.

Mint azt Pór Péter szakmai igazgatótól megtudtuk, a játékost Gasper Potocnik személyesen is ismeri, dolgozott vele még Ljubljanában, az ottani tapasztalatok és az elmúlt évek információi alapján esett rá a választás.

Roko Badzim az Olajbányász harmadik légiósa, Marjan Cakarun és Angelo Warner már korábban aláírt klubunkhoz. Mellettük Pongó Máté és Zsíros Péter új ember a nyolcszoros bajnok keretében.