Újabb fiatal tehetséggel állapodott meg hosszabb távra a Szolnoki Olajbányász. A gárda a napokban kötött szerződést a saját nevelésű, a Szolnoki Sportcentrum kosárlabda akadémiáján pallérozódó 19 esztendős Csornai Bencével, a többszörös utánpótlás válogatott bedobóval. Csornai Bence korosztályának kiemelkedő játékosa itt Szolnokon, a tavalyi szezonban már az U20-as gárdánál is megmutathatta tudását, első évében 6,8 pontot…
Hírek
A bajnoki ezüstérmes csapatkapitánya egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését, így a tavalyi magyar magot szinte teljes egészében sikerült egyben tartania a vezetőségnek. — Péter 2015-ben igazolt a Szolnoki Olajbányászhoz, azóta oszlopos tagja keretünknek — mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. — Nem volt kérdéses, hogy szeretnénk vele együtt dolgozni a jövőben, hiszen…
Két évvel meghosszabbította szerződését, ezzel a 2023/24-es szezon végéig a piros-feketéket erősíti az Olajbányász saját nevelésű játékosa, Pallai Tamás. A hátvéd poszton bevethető fiatal kosaras további fejlődését a szakmai stáb kiemelten kezeli, azt szeretnék, hogy Pallai Szolnokon váljon meghatározó NB1/A-s játékossá. – Tamás a Szolnoki Sportcentrum sportolójaként megjárta a korosztályos válogatottakat, jelenleg is az U20-as válogatott…
A 2021/2022-es bajnoki szezonban is a Szolnoki Olajbányászban játszik Roko Badzim. A horvát bedobó az ezüstérmes csapat egyik vezére volt, 14,2 pontos átlaga (a rájátszásra ezt 14,8 pontra tornázta föl) és 3,2 gólpassza kulcsemberré tette a még mindig csak 23 esztendős játékost. A magyar mezőny egyik legjobb triplázójaként (a 45 százalékos találati pontosság kiemelkedőnek számít),…
További két évvel meghosszabbította 2022-ben lejáró szerződését az Olajbányásznál Pongó Máté. Az irányító így 2024-ig biztosan a bajnoki ezüstérmest erősíti. – Remek hozzáállásával, kiváló edzésmunkájával, valamint mérkőzéseken mutatott megbízható játékával már az első szezon végén kiérdemelte Máté, hogy hosszabb távon is számítsunk rá – mondta az Olajofficial.hu-nak Pór Péter, a klub szakmai igazgatója. – Védekezésben…
Újabb két évig a Szolnoki Olajbányászt erősíti Rudner Gábor! A bedobó már hét éve Szolnokon kosárlabdázik, az elmúlt öt szezonban a felnőtt keret tagjaként vált egyre érettebb játékossá. A huszonharmadik esztendejét betöltő játékosra nehéz idény vár a 2020/21-es szezon ezüstérmesénél. – Mi volt legfőbb szempont, amiért az Olajbányász ajánlatát fogadtad el? – Bár nem vagyok…
Megállapodott az Olajbányász saját nevelésű játékosával, Gilszki Erikkel. A hármas poszton bevethető fiatal játékos a mögöttünk hagyott szezonban még csak epizódszerepeket kapott a bajnokságban, de fejlődésével elégedett volt a szakmai stáb. – Számunkra nagyon fontos, hogy egy újabb szolnoki tehetséget tudunk itthon tartani – mondta az Olajofficial.hu-nak Csősz Tamás, a klub ügyvezetője. – Erik az…
A Szolnoki Kosárlabda Akadémia fiatal edzője, Mándoki Tamás lett az Olajbányász U20-as csapatának edzője. Mándoki Tamás nem ismeretlen a szolnoki szurkolók előtt sem, a klub saját nevelésű tehetséges kosarasaként szép jövő állt előtte, ám egy térdsérülés kettétörte pályafutását. Két évig még ezt követően az A-csoportos Jászberényben játszott, majd az edzőként folytatta kosaras pályafutását. – Mándoki…
Bojan Subotic a Szolnoki Olajbányász játékosa marad – jelentette be Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. – Bojan Subotic a mögöttünk hagyott szezonban csapatunk meghatározó játékosa volt. Kiemelkedő teljesítménye, lelkesedése, szenvedélye, munkamorálja és emberi tulajdonságai révén igazi vezérré, példaképpé vált Szolnokon – mondta Csősz Tamás. Az ügyvezető hozzátette: Külön öröm, hogy két évre sikerült megállapodnunk…
Az interjú első részében beszéltünk Bojan Suboticcsal a mögöttünk hagyott évéről, de adta magát a lehetőség, hogy megismerjük a kicsit távolabbi múltját is, úgyhogy ezt a ziccert nem hagytuk ki. Mesélj a gyerekkorodról picit, milyen volt a kis Boki a ’90-es években? Az akkoriban elfogadott gyermeki lét rám is jellemző volt, utáltam a négy fal…