Úgy kezdődött, ahogy sokan várták. A Falco diktál, az Olaj igyekszik tartani a lépést velük. Sőt, voltak pillanatok, amikor haloványan az sejlett fel, megragadhatjuk a kezdeményezést. Például Pallai Tomi trojkájánál az első negyed hajrájában. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, megrázta magát Perl Zolán, és a kis szünetet sárga-fekete előnnyel fogadtuk.
Pontos megoldásokkal, majd kevésbé pontos befejezésekkel indult a második tíz perc, itt is, ott is. Subotic fáradhatatlanul válaszolt a szombathelyi pontokra, majd Aimaq tempójával megint egy labdára jöttünk fel. A Pongó-Jovanovic gólváltás után mínusz néggyel vonultunk a félidőre.
A harmadik negyed elején megvolt az esély, hogy egyenlítsünk, de sajnos az egyre hatékonyabbá váló Falco védelmet nem tudtuk úgy feltörni, hogy magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést. Amikor ott tartottunk, hogy „Na, most!”, akkor mindig érkezett valaki a hazaiaktól, aki biztos öt pont körül tartotta a meccset. S akkor a szegény embert még az ág is húzza: Lukács Norbi kiszállni kényszerült. Bár érzékeny veszteséget a Falco is elszenvedett az amerikai Tiby sérülésével, objektíven mérlegre téve a helyzetet, akkor is nekünk fájt jobban, hogy Lukács Norbit, a liga egyik meghatározó védőjét, pihenőre ítélte a sors. Lett is közte tíz! Sőt még több is a negyed végére.
A záró felvonásban nem tudtunk csodát tenni. Bár szívós, harcos szívünk vitt előre, a szoros felzárkózásra indított rohamok sorra megtörtek a Falco pajzsain. Emelt fővel maradtunk alul! Ha mindent visszafizetni nem is, de törleszteni a bajnokságban bizonyosan lesz alkalmunk, hiszen az alapszakasz végén a Tiszaligetben fogadjuk az örök rivális sárga-feketéket.
