Az elmúlt négy szezonban Mándoki Tamás vezetőedzőként irányította az utánpótlás csapatnál zajló munkát, amellyel elégedett volt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász klubvezetése. Az U21-es csapat mellett Tamás egyre nagyobb szerepelt vállalt a felnőtt együttes szakmai munkájában is, ezen idő alatt rutinos edzőktől tanulhatott, s alázatának köszönhetően sokat fejlődött számos területen. Ennek eredményeként fiatal edzőnk további két szezonra hosszabbította meg szerződését, így a közeljövőben is az ő vezetésével zajlik a szakmai munka az U21-es csapatnál.
Mándoki Tamás osztotta meg gondolatait a hosszabbításról, valamint a következő idény elképzeléseiről:
“Boldoggá tesz, hogy sikerült megegyeznünk a vezetőséggel és további két évig biztosan szolgálhatom hőn szeretett klubbom. Kitartó és magas minőségre törekvő munkával igyekszem meghálálni a bizalmat. Nagyon éhesek vagyunk a sikerekre továbbra is, így törtetni fogunk előre. Amiben biztos vagyok, hogy a klubban dolgozó emberek és szurkolóink megteremtik a tökéletes légkört erre! Hajrá Olaj!”