Az elmúlt három fordulóban két vereség s egy győzelem a szolnoki mérleg, ebben a szezonban ilyen rossz szériája még nem volt az Olajbányásznak. Holnap este a Körmend érkezik Szolnokra, s a vasi kisváros csapata arra készül, hogy a Kecskemét után ők is győztesen hagyják el a Tiszaligetet.

Egy biztos, a piros-fekete rangadó mindként együttes számára nagyon fontos. A körmendiek 6 vereséget gyűjtöttek eddig, egy újabbal leszakadnának nagyon az élmezőnytől. Az Olajbányász esetében pedig jó lenne megőrizni a kedvező, második-harmadik helyet a tabellán, ehhez mindenképpen kell ez a siker.

A rangadónak lesz egy sajátos pikantériája, a vendégek mestere, Ziga Mravljak, valamint a szolnoki Gasper Potocnik hosszú időn keresztül dolgozott együtt, így sok újat aligha tudnak egymást mutatni. Ezen a mérkőzésen a hangsúly a fegyelmezettségen lesz, ami mindkét szlovén edző alapfilozófiája. A két jóbarát most először meccsel egymás ellen tétmérkőzésen, így minden bizonnyal mindkettejüknek különleges lesz ez a találkozó.

Szolnoki oldalon a váratlan hazai vereség után lényegesen nagyobb koncentrációt várt a szakmai stáb, ami, ismerve a körmendiek szigorú védekezését, remek átmeneti játékát, bizony szükséges is lesz. Az Olajbányászban a KTE elleni vereség alkalmával nem akadt igazán kiemelkedő játékos, de talán ennél is nagyobb gond volt, hogy csapatszinten nem volt olyan pontos az együttes, mint azt megszokhattuk tőle.

A mérkőzés kedden 18 órakor kezdődik, élőképpen a MindigTV GO applikáción keresztül lehet követni. A találkozót a a Kapitány Gellért, Papp Péter, Minár László hármas vezeti.