Szolnoki Olajbányász – Alba Fehérvár 85-83 (19-22, 24-25, 15-16, 17-12, 10-8)

Szolnok, zárt kapuk mögött

Vezette: Földházi, Tóth, Söjtöry

SZOLNOK: Warner 8, Kovács 2, Rudner 3/3, Subotic 20/9, Cakarun 24. Csere: Zsíros 10/6, Pallai 4, Badzim 12/12, Pongó, Juhos 2. Edző: Gasper Potocnik

ALBA: Curry 6/3, Vojvoda 18/12, Balsay 2, Davis 21/12, Ahmad 14/3. Csere: Turner 11, Lukács 3/3, Omenaka 8. Edző: Forray Gábor

A forduló rangadóját rendezték a Tiszaligetben, a járványveszély miatt ezúttal nem tömött, hanem üres lelátók előtt. Illetve a hazai B-közép tagjai ott voltak a lelátón, egy hatalmas kifeszített molinóról nézett le a csapatokra a házigazda közönségének leghangosabb csoportja. Tét, bár eléggé a bajnokság elején tartanak a csapatok, ezúttal is volt, a győztes ugyanis megelőzte a másikat a tabellán. A fehérváriaknál ott volt a pályán az Olajbányász nagy közönségkedvenc, Vojvoda Dávid, aki idéntől már a kék-fehéreket, a nagy riválist erősíti.

Az Alba kapta el jobban a ritmust a mérkőzés elején, Davis és Vojvoda triplája mellett Ahmad kettese volt az első három perc termése. Hazai oldalon Subotic három brusztos kettese akadt be. Ezzel együtt a negyed feléhez érve is még a vendégek tartottak előrébb, ami azt mutatta, inkább az ő akaratuk érvényesült ezekben a percekben (8-11).

Potocnik mester sokat bosszankodott a fehérvári támadólepattanók miatt, amiből újabb esélyt és pontokat tudtak szerezni a vendégek Az már ekkor látszott, hogy Davis meghatározója az Alba játékának, a négyes poszton játszó amerikai sokszor hozta fel a labdát, kintről dolgozva pedig igen nehéz feladat elé állította a nála lassabb négyes védőket.

Vojvoda a negyed hajrájához érve már a harmadik tripláját szerezte, csapata összesen az ötödiknél tartott. Az elsősorban kintről operáló Alba előnyét az Olajbányász Cakarun kosaraival faragta, de utol nem tudta érni ellenfelét az első tíz perc végéig (19-22).

Felpörgött kicsit a játék a második negyed elején, egy perc alatt három kosár esett, ebből kettő Angelo Warner nevéhez fűződik. Az Olajbányász irányítója gyorsan berámolt egy harmadik duplát is, így átvette a vezetést  a házigazda (25-24).

Az Alba viszont ragaszkodott az előnyhöz, s Ahmad és Davis kosaraival pillanatokon belül ismét ők tartottak előrébb. A negyed feléhez közeledbe megtorpant az Olajbányász, illetve feljavult a vendégek védekezése, így Omenaka büntetőivel kicsit elléptek (27-32).

Nem igazán mentek a kinti dobások a hazaiaknak, Subotic hármasa tizenhat perc alatt mindössze a második sikeres szolnoki kísérlet volt csupán. Igaz, túl sok lehetőséget nem is hagytak a fehérváriak, érezhetően nagyon készültek a szolnokiak legeredményesebb fegyverével szemben. 

Legalább ennyire bosszantó volt, hogy Pongó Máté a harmadik faultjánál tartott. Ez azt is jelentette, hogy kezdtek faultgondjai lenni a szolnokiaknak, ami azért is tűnt furcsának, mert a legalább ugyanolyan kőkeményen védekező és ütköző fehérváriak tizenhét perc alatt csak öt szabálytalanságot vétettek.

A félidő hajrájához érve a kőkeményen harcoló szolnokiak kértek időt, mivel Curry kilencméteres, “vojvodás” triplája betalált (35-42).

Marjan Cakarun kettő plusz egyes akciójával zárkózott a Szolnok, de a túloldalon Davis emberről csapata nyolcadik tripláját dobta be. A negyedet végül Subotic hármasa zárta le, így négy pontra csökkent a fehérvári fór (43-47).

A nagy kérdés az volt, hogy tudják-e Vojvodáék elképesztő triplamutatójukat továbbra is tartani. Az első húsz percben 11 próbálkozásból 8-szor pontosan céloztak, ami elképesztő hatékonyság. 

Davis kosarával indult a második félidő, majd Turner lépését nézték el nagyvonalúan a játékvezetők, az amerikai két büntetőjével már nyolccal ment a Fehérvár. Szolnoki oldalon viszont sorra maradtak ki a helyzetek, mígnem huszonkét játékperc után Badzim végre betalált kintről (46-51). Ennek ellenére a kihagyott helyzetek miatt továbbra is az Alba akarata érvényesült, a vendégek irányították a játékot. Omenaka kosarával a 24. percben tíz pontra nőtt a fehérvári vezetés (46-56). 

Mielőtt megnyugodhatott volna az Alba, Subotic és Badzim révén pillanatok alatt hat pontot faragott hátrányából az Olajbányász. Sőt, egy remek kombináció után Zsíros ziccerével máris újra szoros volt a rangadó. Következett is Forray Gábor időkérése (54-56).

Az eligazítás után Zsíros Péter kiegyenlített, azaz az Olajbányász kikászálódott a hullámvölgyből. Davis büntetői következtek, négyszer dobhatott a vonalról az Alba legjobbja, egyszer sem hibázott. Megzavarodott kicsit a házigazda, két elrontott támadás és egy eladott labda miatt ezúttal Gasper Potocnik próbált rendet tenni csapatánál (56-60).

Jó másfél percnyi kosárcsend következett, amit Subotic büntetői törtek meg. A záró percet Turner három pontja indította, sőt, mivel Juhos támadólepattanóját a játékvezetők faultnak láttám, Omenaka bandukolhatott büntetőt dobni a túloldalra. Furcsa ítélet volt. A nigériai származású fiatal center mintha érezte volna, hogy ez nem volt olyan egyértelmű fújás, kihagyta mindkettőt. Így az Olajbányásznak maradt még egy támadása a különbség csökkentésére, de végül dobásig sem jutott Warner (58-63).

Az utolsó negyed amolyan stílszerűen kihagyott szolnoki triplával indult, a távolik bizony nagyon hiányoztak a hazaiak támadójátékából. Cakarun kettesét követően Pongó pontozódott ki, maradjunk annyiban, hogy rendkívül könnyű volt a játékvezetői síp…

Továbbra sem tudott saját szintjére felpörögni az Olajbányász, egyetlen területen nyújtották a megszokottat, ez pedig a hihetetlen küzdeni tudás volt. Egy pillanatra sem adták fel Badzimék, s három elrontott támadás után éppen a horvát hármasával kettő pontra zárkóztak föl hat és fél perccel a vége előtt (63-65).

Rangadóhoz méltóan izgalmas volt a meccs, Subotic előbb egyetlen pontra hozta fel övéit, majd Badzim triplájával hosszú idő után ismét több pont állt az Olajbányász neve mellett az eredményjelzőn (69-67).

Közben a kicsit elfáradó Turnertől Vojvoda Dávid vette át a karmesteri pálcát, rögtön egy eladott labdával indított, Pallai köszönte szépen, s megduplázta a hazai előnyt (73-69). Elképesztően izgalmas lett a vége. A második félidőben addig csak két pontot dobó Vojvoda egy tőle megszokott emberes triplával egy pontra hozta fel az Albát. Sőt, Turner egy látványos kettessel, Cakarunt átdobva visszavette a vezetést másfél perccel a vége előtt (73-74).

Potocnik mester időkérése után fontos támadás következett, amiből az Alba jött ki jobban, lévén egy ártatlannak tűnő labda utáni vetődésnél Suboticot látták szabálytalannak. Az Olajbányász legjobbjának ez a felettébb bosszantó fault volt az ötödik, azaz Pongó Máté után ő is kipontozódott. Curry az egyiket kihagyta, a másikat bedobta, a túloldalon Cakarun mindkettőt kihagyta. Az Alba is hibázott, negyven másodperccel a vége előtt az Olajbányász jöhetett. Cakarun parádésan pördült le Ahmadról, kiegyenlített. Egy-egy próbálkozás még volt mindkét oldalon, de kosár már nem esett, jöhetett a hosszabbítás. Tegyük hozzá: immár két szolnoki kulcsember nélkül! (75-75)

Nagy kérdés volt, hogy vajon az ő hiányukat mennyire bírja el a házigazda. Warner óriási gólpasszával és Cakarun ziccerével indult a hosszabbítás, amire Vojvoda gól jó plusz büntetős akciójával válaszolt a Fehérvár (77-78).

Turner is dobhatott büntetőket, ő csak egyet értékesített, a másik oldalon Zsíros triplája ért célt. Jött egy Ahmad zsákolás, egy elnézett fehérvári belemenés (talán még a fehérváriak is annak látták), s máris hárommal vezett az Alba két perccel a vége előtt (80-83).

Cakarun büntetői ezúttal pontosak voltak, de még így is marad egy pontnyi az Alba előnyéből. Ezt Warner eltüntette, így az Alba vezethette a meccsdöntő támadást. Cakarun azonban nem így gondolta, ugyanis labdát szerzett, miközben szabálytalankodtak vele szemben. Az időközben a meccs legjobbjává, meccsnyerő emberévé előlépett horvát center 1,4 másodperccel a vége előtt így két büntetőhöz jutott.  Az egyiket bedobta, a másikat szándékosan kihagyta, hagy pörögjön az idő, így a mérkőzés 45 percéből 43 percen át vezető vendégek vesztesen távozhattak a Tiszaligetből.