OLAJ-TÖRTÉNELEM

Az 1985–1986-os NB I-es bajnokság újonc csapata, az Alföldi Olajbányász, összetételében megváltozott. Táskai Gábor személyében egy 32 éves fiatal edző irányította a csapatot. Terveikben a 14. hely szerepelt, a 15-20. helyezett játszhatott a kiesés elkerüléséért. Novemberben a csapat még az 5. helyen szerepelt, de áprilisban már a kiesés ellen küzdöttek. A csapat nem bírta az idegtépő légkört, a rendkívül nagy nyomást, és végül kiesett az NB I-ből. Májusban azonban a BSE-t, aki az NB II-ből elnyerte a feljebb lépés jogát, az elnökség feloszlatta, így mint legjobb kieső, az ősztől az NB I-ben kezdhette meg a felkészülést az olajos gárda.

1986–1987-ben stabil NB I-es csapatot kívánt létrehozni a Szolnok vezetősége, és ebbe nem fért bele a régi edző személye. Új edző érkezett az akkori Jugoszláviából, a vajdasági Földi Sándor személyében, aki később több magyar egyesületnek is a vezetője lett (pl:Körmend, Szombathely, Kaposvár, Cegléd női, Dombóvár). Földi magával hozott kosárlabdázókat is Szolnokra. A cél az NB I-ben maradás volt. Az Olajbányász sokáig a harmadik-negyedik hely körül volt, de lecsúszott a végére a hatodik helyre. Már ekkor elkezdődött a Play-off rendszerű rájátszás. Márciusban sikerült a célt teljesíteni, ugyanis a Kaposvár elleni meccsen győztesen vonultak le az olajosok, így a kiesést elkerülve bebiztosították NB I-es tagságukat.

Az 1987–1988-as évadban a vezetők magasabbra helyezték azzal a lécet, hogy leigazolták az egész ország meghökkenésére az ország egyik legjobb játékosát, a sokszoros válogatott játékost, Berkics Lászlót. Volt klubja, a Bp. Honvéd megtett mindent, hogy a játékost ellehetetlenítse, végül az első meccseken nem léphetett pályára, de utána már a rohamosan gyarapodó szolnoki szurkolók legnagyobb örömére igen. A cél nem titkoltan a feljutás volt az NB I „A” csoportjába, vagyis a legfelsőbb osztályba. Az alaposan megerősödött csapat az alapszakasz negyedik helyén zárt. Ebben, és már az előző bajnokságban is Play-off rendszerű volt a bajnokság, az Olajbányász a 7-14. helyéért játszott. Nagy volt a várakozás, de nem volt elég ereje a csapatnak a feljutásra. Így a következő évet is a „B” csoportban kezdték. 1988/89-ben már hivatalosan is a feljutás volt a cél a szolnokiak számára, ami reálisan teljesíthető is volt. Minden hazai mérkőzésen garantált volt a telt ház, és a bajnokság végén, hatalmas csatában Kecskeméten a helyi csarnokot színültig megtöltő vendégszurkolók előtt kiharcolták a feljutást.

Az 1989-es bonyodalmakkal teli évad volt. Ettől az évadtól már nem Alföldi, hanem Szolnoki Olajbányász néven szerepelt az egyesület. 1989–1990 volt az első évad a legfelső ligában. A szakmai munkával, a csapat korábbi játékosát, a gárdát a legjobbak közé vezető Szalay Ferencet bízták meg. Abeljanov személyében Európa hírű játékost igazoltak le. Az első évad nem úgy sikerült ahogy azt a vezetők eltervezték, és a kiesés ellen kellett küzdeniük. A rájátszás során kiestek az első osztályból, de az Oroszlányi Bányász megszűnése miatt a két legjobb kieső (Szolnok, Sopron) osztályozón dönthették el az NB I „A”-s tagságot, ami a Szolnoknak sikerült, idegenben is legyőzve az akkori egyik legnagyobb riválist hosszabbításban.

1990–1991-ben a szolnoki kosárlabdázók felértek a csúcsra, bajnok lett az Olajbányász. Ehhez hatalmas utat kellett megtenniük Rezák László és Szalay Ferenc tanítványainak. A bajnok Szolnok jóformán egy ötössel játszotta végig a bajnokságot. Két remek külföldi: egy palánk alatt megbízható – igaz „öregedő” center, Rasid Abeljanov, egy életveszélyes magasbedobó, Andrej Tyubin. Mind a kettő játékos az akkor már megszűnőfélben lévő Szovjetunióból érkezett. Volt egy fiatal, de máris igen rutinos center Berkics, egy „rakkolós”, ám remek kezű hátvéd, Tóth Attila, és egy a csapatot szervezni, társakat kiszolgálni tudó, rutinos saját nevelésű, villámgyors irányító, Tóth Zoltán – no persze az edzőket nem számítva – ennyi kellett a Szolnoknak, hogy bajnok, a hazai mezőny legjobbja legyen.

Az 1991–1992-es szezonnak a legnagyobb vesztesége Andrej Tyubin volt, aki az Egyesült Államokba költözött. Helyette a szintén orosz Viktor Zsarkov érkezett. Az Olaj ebben az évben indult a Klubcsapatok Európa-bajnokságában, a Klubcsapatok Európa Kupájában és a Szuper Ligában is. A Klubcsapatok Európa-bajnokságában a Partizan Belgráddal játszott, ahol kettős győzelemmel a jugoszlávok jutottak tovább. A sérülésekkel teli szezonban pályaelőnyről esett ki a csapat a Körmenddel szemben és szerezte meg az ötödik helyet.

Az 1992–1993 szezon nagy reményekkel indult. Két jugoszláv játékos érkezett Stojan Ivković és Đurica Stan. A csapatkapitány Hosszú István lett, miután Tóth Zoltán abbahagyta az aktív játékot. A Korać Kupában a harmadik fordulóig jutott a csapat, miután kiesett az Olympique D’Antitbes-szel szemben. A hazai bajnokságban pályahátrányból egy botrányoktól sem mentes párharcban sikerült kivívni a továbbjutást Körmenden, miután ott kétszer is sikerült nyerni. A döntőben az esélyesebb budapesti Tungsram-Honvéd 3-0-val győzött, de így is sikeres évet tudhat maga mögött a Szolnok, az első bajnoki illetve magyar kupa ezüstérmével.

1993–1994-ben újabb „ikon” hagyta el a csapatot Berkics László személyében, aki hat évig játszott a csapatban. Első szolnoki szezonjában 29,7 pontos átlaga volt. Ez évben érkezett a csapathoz Antonio Alexe Nagyváradról. A Szuperliga alapszakaszában a második helyen végzett az Olaj, de a rájátszásban végül nem sikerült a legjobb négybe jutni. A magyar bajnokságban szintén pályaelőnyről esett ki a csapat 3-1-re a Sopron ellen. Magyar Kupában az előző évhez hasonlóan Olaj-Körmend döntő volt, ahol ismét második lett a Szolnok.

Az 1993–1994-es évadban különvált a kézilabda és a kosárlabda szakosztály, így a Szolnoki Olajbányász felvette a Szolnoki Olaj KK nevet. A csapatból távozott a csapatkapitány Hosszú István. Továbbra is az Alexe/Ivkovics légiós duóval a soraiban játszott a Szolnok. A negyeddöntőben a Paksot verték ki 3-1-gyel, de az elődöntőben a ZTE volt a jobb 3-0-val. A bronzéremért a Körmend ellen győzött az Olaj, viszonylag simán, viszont a Magyar Kupa döntőben ismét alulmaradtak az elmúlt két évhez hasonlóan. A Körmend kétszeres hosszabbítás után 95-90-re győzött.

Az 1995–1996-os bajnokságban visszatért a korábbi szolnoki játékos Radonjić Siniša ill. Stojan Ivković távozott. Alexe mellé Darko Papać érkezett második légiósként. Az alapszakaszban csak a 8. helyet szerezte meg a csapat. A hetedik helyért a szombathelyi Falco ellen sikerült nyerni 2-0-ra. Magyar kupában a legjobb 16 között esett ki a csapat.

1996–1997-ben visszatért Ivkovics és távozott Góbi. A Csepelből érkezett helyette center, Ecseri Norbert személyében. A csapat az alapszakaszban az ötödik helyen végzett 13-9-es mutatóval. A negyeddöntőben a ZTE verte ki az Olajt 3-2-vel, ahol az utolsó meccs egy halatlanul izgalmas találkozó volt 91-90-es hosszabbítás utáni végeredménnyel. A bajnokságban végül a 7. helyett sikerült megcsípniük. Magyar Kupában ismét a Körmenddel hozta össze az Olaj a sors, ahol a négy közé a vasiak jutottak.

A következő, 1997–1998-as szezonban új edző érkezett Goran Miljkovics személyében, aki Rezák Lászlót váltotta. A csapatban már magyar játékosként szerepelt Stan és Radonjics is. A csapat magját fiatal szolnokiak alkották Bódi, Boldizsár, Balogh, Mérész Csaba és a rutinos Takács Attila. Az alapszakaszban az ötödik helyet sikerült megszerezniük. A negyeddöntőben a Paksot pályahátrányból sikerült kiverni, majd következett a későbbi bajnok Albacomp, akivel szoros csatában 3-2-ben maradt alul az Olaj. A bronzérem három meccsen dőlt el és a harmadik meccset Körmenden az Olaj nyerte 85-82-re. A Magyar Kupában a 16 között esett ki a Szolnok, miután az első meccset nyerték 67-46-ra, a visszavágón 77-55 lett az eredmény a Zalaegerszeg javára.

Az 1998-as szezonban a csapat a megszűnés szélére sodródott, csőd szélén állt. Emiatt tüntetés és aláírás gyűjtés is volt a városban. Az összefogás megszületett, és megalakult a Szolnoki Olaj KK Kft. A csapatba megérkezett az első amerikai játékos, Darryl Parker is. Abban az évben a tiszai árvíz miatt Cegléden játszott néhány meccset az Olaj. Az alapszakaszban hatodik lett a csapat és Falcoval került össze, ahol 3-2-vel kiesett és végül a hetedik helyen végeztek.

Az 1999–2000-es szezon előtt, hat év után távozott Antonio Alexe. Pór Péter lett a másodedző Zoran Kmézics mellett. Az alapszakaszban másodikak lettek. A negyeddöntőben a Kaposvárt 3-1-re, majd a Falco-t 3-0-ra verte ki az Olaj. A Falco elleni meccseket ismét Cegléden kellett rendezni az árvíz miatt. A döntőben az Albacomp ellen maradtak alul 4-2-vel.

A következő bajnokságban a csapat felvette a főszponzora nevét, így a továbbiakban Mol-Szolnokként szerepeltek. Leigazolták a korábban BEK győztes Koprivica-t, de nem váltotta be a reményeket így helyette jött decemberben Bojan Lapov. A csapat indult a Korać Kupában, ahol bejutott a legjobb 32 közé, de a csoportjában végül a harmadik lett két olasz csapat mögött. Az alapszakaszban ismét a Falcoval került össze az Olaj és mivel hatodikak lettek, pályahátrányban voltak. Ennek ellenére sikerült kiverni a szombathelyieket az ötödik meccsen. Az elődöntőben a későbbi bajnok a Kaposvár csapata győzedelmeskedett és végül a negyedik helyen zárt az Olaj a Körmenddel szemben.

2001–2002-ben bevezették az úgynevezett középszakaszt, így az alapszakasz legjobb nyolc csapata még egy kört játszott egymással. A középszakaszt harmadikként kezdte az Olaj és negyedikként fejezte be. A negyeddöntőben az Albacompot verték egy öt meccses párharcban, de a döntőbe nem sikerült bejutni a Pakssal szemben. A bronzérmet végül a Falco nyerte. Magyar Kupában ismét bekerült az Olaj a legjobb négy közé. Az elődöntőben a Falcot verte ki, majd a döntőben a Paksot verték meg hazai pályán, így először nyertek Magyar Kupát.

2002-ben megérkeztek az első litván légiósok az Olajba. Rytis Vaišvila és Antanas Vilčinskas. Az edz ő Rasid Abeljanov volt, akit később váltott Pór Péter, illetve Zoran Martics. A magyar kupa négyes döntőjébe bekerült a csapat, ahol a bronzmérkőzésen egy ponttal alulmaradt a Körmenddel szemben. A bajnokságban „csak” a nyolcadik helyet sikerült elérni, ami az elmúlt tíz év leggyengébb eredménye.

2003–2004 az Olaj legsikertelenebb szezonja lett, mert abban az évben nem sikerült még a rájátszásba se jutni. Menet közben az összes légióst le kellett cserélni, amire addig még nem volt példa. Ennek ellenére is, csak a 11. helyen végzett az Olaj, amit az alsóházi rájátszásban a 10-edikre javított. Magyar kupában a másodosztályú Eger verte ki a csapatot a legjobb 16 között.

A 2004–2005-ös bajnokságban ismét a Szolnoki Olaj KK néven szerepelt a csapat. Ebben a szezonban év közben érkezett a csapathoz Dragan Alekszics. Ebben a szezonban ugyanannyiszor tudott győzni az Olaj idegenben, mint otthon, de a 18-8-as mutató csak a hatodik helyhez volt elég. A rájátszásban a 2-0-s vezetésről estek ki az Albacomp ellenében.

2005-ben jött az első dél-amerikai játékos az Olajba, a brazil Daniel Soares. Ekkor érkezett a volt orosz válogatott Igor Kuraszov, valamint Thomas Kelley is. Az eredmények elmaradása miatt légiós csere volt a télen és leigazolta a Szolnok a litván Andrius Jurkūnast és Donatas Sabaliauskast. A rájátszást éppen sikerült elcsípni, ahol a negyeddöntőben 5 meccsre kényszerítették a sokkal esélyesebb Paksot, akik már utána nem is kaptak ki a bajnokságban.

A 2006–2007-es bajnokság lett a legfényesebb a Szolnoki Olaj addigi történetében. Az előző évi csapat magját sikerült együtt tartani, majd 18-8-as mutatóval megnyerni az alapszakaszt. Először a Nyíregyházát négy meccsen, majd a Pécset öt meccsen gyűrték le. A döntőben 3-0-ra verték a Körmendet, ezzel másodjára lettek bajnokok. A Magyar Kupát is sikerült elhódítani szintén a Körmend ellen és szintén másodjára.

A következő bajnokságban próbálták együtt tartani a csapatot, de az eredmények elmaradtak az előzetes várakozástól. Az alapszakaszban a hatodik helyen végzett az együttes és egy drámai párharcban az ötödik meccsen Pécsett sikerült kiharcolni a négybe jutást. A pályaelőny az Olajhoz került, mert az elődöntő másik csapata a Körmend hetedik helyről jutott be. Az ötödik mérkőzésen egy ponttal kapott ki a Szolnok hazai pályán és ezután a bronzcsatában is alulmaradt az Albacomppal szemben.

2008-as évben új légiósokkal felálló Olajt sorban érték a vereségek és az alapszakasz felénél a 11. helyen álltak. Januárban érkezett egy új légiós trió Ronnie Ross, Ken Tutt és az első afrikai játékos Ousmane Barro személyében. Egy hosszú sikeres meneteléssel végül sikerült bejutni a rájátszásba a 7. helyen, ahol a végén zárta is a csapat a bajnokságot.

A 2009–2010 szezon előtt nagy várakozások előzték meg a csapat szereplését, mivel 50 éves volt a klub. De a sérülésekkel teletűzdelt bajnokságban csak a negyedik helyet sikerült megszerezni. A kupában nem jutott az Olaj a nyolc közé.

A 2010–2011-es évadban fellendült az Olaj játéka, a bajnokságban, valamint a kupában is elvitték az aranyérmet. A harmadik szintű európai kupasorozatban, az EuroChallenge-ben is indult a csapat, de az első csoportkörben távozni kényszerültek.

A 2011–2012-es szezonban újra elhódították a magyar kupát és megvédték bajnoki címüket. Az EuroChallenge sorozatban pedig negyeddöntőbe jutottak, amely négyes döntőjénak rendezési jogát el is nyerték, a Debreceni Főnix Csarnokkal együttműködésben. A Final Fourban 4. helyet ért el a csapat.

A 2012–2013-as bajnokságban az ABA (Adria) ligában az indult a Szolnoki Olaj, ahol 13. helyen végeztek. A magyar bajnokság alapszakaszában emiatt nem vettek részt, a középszakaszban csatlakoztak. A bajnokságban és kupában egyaránt ezüstérmet szereztek, mindkét sorozatban alulmaradva az Alba Fehérvár ellenében. A szezon közben Pór Pétert az osztrák Neno Ašćerić váltotta.

A 2013–2014-es bajnokságot Neno Ašćerić vezetőedzővel kezdték, de a gyengébb szereplés miatt decemberben a másodedző Dragan Aleksić vette át a csapat irányítását. A magyar kupát Pécsett sikerült elhódítani, illetve a bajnokságban mindössze egy vereséget szenvedett az Olaj, amivel bajnoki címet nyert ismét. Az Adria ligában a 12. helyet érték el. A EuroChallenge kupában ismét bejutottak a négy közé, ahol a bolognai Final Fourban két vereséggel a negyedik helyett szerezték meg.

A 2014–2015-ös bajnokságban immáron a második számú sorozatban, az Eurokupában indult a csapat. A hazai mérkőzéseket a Főnik Csarnokban rendezték. D csoportban 3 győzelemmel és 7 vereséggel a csoport 5. helyén végeztek, és nem jutottak a legjobb 32 csapat közé. A hazai porondon a bajnokságban és a kupában is megvédték címüket, az ABA ligában 7. helyezettek lettek.

A 2015–2016-os szezonban a csapat nem indult az ABA ligában, így újra részt vett a magyar bajnokság alapszakaszában is. A kupában ezüstérmet szereztek, a bajnokságban azonban megszerezték 7. bajnoki címüket. Az Eurokupában immáron Szolnokon játszhattak, az E csoportban 4 győzelemmel és 6 vereséggel a 4. helyen végeztek, és továbbjutottak a legjobb 32 csapat közé, ahol az N csoportban 1 győzelemmel és 5 vereséggel csoportutolsók lettek. A bajnokságot Dragan Aleksić irányításával kezdték, akit októberben váltott Pór Péter, ám januárban ismét edzőt váltott a klub, és Stojan Ivković lett a vezetőedző.

A 2016–2017-es szezonban a csapat az újonnan alakult FIBA-bajnokok ligája sorozatban indult, ahol az E csoportban vett részt. 2017 januárjában lemondott Ivković, utódja Kmézics Zorán lett.

A 2017–2018-as szezonban, immár Dragan Aleksić irányításával megnyerték a Magyar Kupát és a bajnokságot is.

2019. február 16-án a szombathelyi Falco legyőzésével megszerezték a klub nyolcadik kupagyőzelmét.