A bajnokság nehézségi fokozata most az NHSZ-Szolnoki Olajbányász számára is ugrik egy-két szintet: eddig viszonylag szerencsésnek volt mondható a mieink sorsolása, de a következő négy mérkőzésből hármat olyan csapat ellen kell vívni, akik mindenképpen a négybe igyekszenek. Elsőként az Alba Fehérvár érkezik a Tiszaligetbe, hogy megpróbálja megszakítani Jovanovicsék veretlenségi szériáját. Eddig igazából tét nélkül lehetett…
Hírek
A Europe Cup soros fordulójában a görög PAOK fogadta a mieinket, majd egy harcos, de bedobott tripla nélküli félidőt – és Lewis kiválását – követően felőrölték az NHSZ-Szolnoki Olajbányász energiáit. Rendkívül fizikálisan kezdte mindkét gárda a mérkőzést, főleg Jovanovicsra irányult kiemelt figyelem a hazai védelem részeről, ennek ellenére a mieink kevés hibával, annál fókuszáltabban kosaraztak….
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szerdán Görögország második legnagyobb városába, Szalonikibe látogat majd, hogy a Bajnokok ligájából kieső, majd a Europe Cupban “landoló” PAOK mateco együttesénél folytassa a nemzetközi szereplését. A nemzetközi szereplését, mely eddig ugyan győzelmeket nem, ugyanakkor küzdelmes, végletekig kiélezett meccseket hozott a szolnokiak számára. Az I csoport egyértelmű favoritja az olasz Massimo Cancellieri edző…
Voltak pillanatok, amikor meg kellett izzadnia a mieinknek, de összességében végig kontrollálta a meccset a papíron is bőven esélyesebb Olajbányász, így a győzelmi sorozat immár ötmeccsesre hízott, míg a fővárosiak továbbra is nyeretlenek. A papírformának megfelelően indult a mérkőzés, az NHSZ-Szolnoki Olajbányász gyakorlatilag az első negyed felénél már tízpontos különbséget épített fel. Az első budapesti…
A bajnoki szezon győzelmi szériáját illetően legalábbis. Szombaton érkezik ugyanis a Tiszaligetbe az Endo Plus Service-Honvéd, akik jelenlegi sereghajtóként megpróbálják az NHSZ-Szolnoki Olajbányász útját állni ebbéli törekvéseikben. Jön tehát a veretlen és a nyeretlen csatája, melyet általában országos egyesre vesznek a fogadóirodák. Nem is alaptalanul, azonban a sport sokszor kiszámíthatatlan: az Olajbányász játékosainak lábában a…
Kitűnő atmoszférában, komoly mentális energiákat mozgósítva, 40 percig erőn felül teljesített az Olaj, de a mai meccs a hosszabbítás miatt öt perccel tovább tartott, ez pedig már sok volt Vidin mester tanítványainak. Jovanovics talán eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő piros-fekete mezben, de ez sem volt elég, a FIBA Europe Cup csoportkörének második fordulója is vereséget…
A nemzetközi kupaszereplés folytatásában azt a Hubo Limburg Unitedot fogadjuk a Tiszaligetben, akik a FIBA Europe Cup nyitányát otthon egy vereséggel kezdték a csoportelsőségre papíron talán legesélyesebb PAOK-kal szemben. A flamand régió fővárosaként is számon tartott Hasseltben rendezték a belgák első mérkőzését, ahol gyakorlatilag három negyeden keresztül a házigazdák akarata érvényesült, a PAOK kereste a…
Felemás teljesítménnyel, de mentálisan újra erőt mutatva folytatta diadalmenetét a bajnokságban az NHSZ-Szolnoki Olajbányász. Négyből négy! Lendületesen kezdtek a csapatok, az “ismerkedős” fázisból a hazai gárda jött ki jobban, egy 10-0-ás rohanással vétették észre magukat, a negyed felénél jöhetett is Vidin mester első időkérése. A fejmosás bejött, Lewis triplájával, Subotic 2+1-es akciójával ismét visszamásztunk a…
Továbbra sem lassít a tempón az NHSZ-Szolnoki Olajbányász: a szerdai, nemzetközi kupameccsről épphogy hazaértek Oliver Vidinék, de már utazhatnak is az ország túlsó szegletébe, hiszen a hazai pontvadászat folytatódik, ezúttal Sopronban. Sopronban, ahová az utóbbi két idényben nyerni jártak a mieink, Sopronban, ahol a bajnoki bemutatkozó meccsükön a régi jó ismerős Gasper Potocnik fiai egyetlen…
Egyáltalán nem indult alárendelt szerepben a mérkőzés az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szempontjából, az első negyed derekán fej-fej mellett, gyors egymásutánban estek a kosarak. Vidin mester ennek megfelelően nem is rotálta túl magát, a házigazdák negyedvégi előnye talán a több második szándékból szerzett kosárnak, és a minimálisan szorosabb védekezésüknek volt köszönhető. A második tíz perc rengeteg pontatlansággal…