Azon az egyszerű megnyilatkozáson túl, hogy természetesen minden mérkőzésen győzni futunk ki a pályára itthon is és idegenben is, meg kell ragadni minden pontot, hogy az éllovas Falco-ASE páros esetleges botlását ki tudjuk használni! Nem szabad megtévesszen bennünket szombati vendéglátónk rossz sorozata. Jóllehet öt egymást követő találkozón vesztesen hagyták el a játékteret, képesek vaskos meglepetésekre…
Hírek
Újévi izgatottsággal vártuk az első hazai mérkőzést 2025-ben. Meglehet nem csak nekünk szurkolóknak, de a pályán is, mert a szegedi légiósok pontjaira az első negyedben leginkább csupán Aimaq révén volt válaszunk. Őt viszont kifejezetten jól találtuk meg a palánk alatt és ő kiválóan hozta a közelieket. Mindez arra volt elég, hogy a szemmel láthatólag jó…
Van, mikor a címvédő magyar bajnokot is képesek megverni, máskor a középmezőnyből érkező ellenféllel szemben szenvednek. Hogy szombat este melyik arcukat mutatják vendégeink? Annál már csak az a kérdés izgalmasabb, hogy melyik arcunkat mutatjuk mi?! Az a forma fut ki a parkettre, ahogy egy európai színtéren is jegyzett Porto ellen játszottunk és küzdöttünk, vagy…inkább ne…
Meggyőző első, ugyanakkor gyenge második félidővel nyerte meg a kecskeméti összecsapást az Olajbányász. Subotic erős játékával indult a meccs, ahol az NHSZ-Szolnoki Olajbányász igyekezett gyorsan megmutatni, hogy ki az úr a Messzi István Sportcsarnokban. A hazaiak esetleges játéka kevés jó megoldást, ennek megfelelően még kevesebb pontot hozott, úgy tűnt, Ivkovics csapata jobban megérzi kezdő centere…
Kecskemétre utazik az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, hogy lejátssza a 2024-es naptári év utolsó mérkőzését, amely egyben a szezon második felének nyitánya is lesz. Az utóbbi hetek felemás játéka után mindenki győzelmet vár az év edzőjének választott Oliver Vidin csapatától. A házigazda a tabella utolsó harmadában a kieséstől ugyanolyan messze tanyázik, mint a rájátszástól, így igazából nevezehetjük…
Nem sokáig hagyta reménykedni a szépszámú szolnoki szurkolótábort a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. A szezon első felét így három vereséggel zárta a NHSZ-Szolnoki Olajbányász. Úgy tűnt, a hazaiak nagyon gyorsan érvényesítik a papírformát, de az Olajbányász a visszatérő Lukács Norbert vezetésével nem hagyta magát, és a negyed végére visszaküzdötte magát látótávolságba. A szombathelyi védekezés keménysége…
Utolsó állomás, legalábbis olyan értelemben, hogy ezzel a bajnokság első felének végéhez érünk. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász számára ez az utolsó feladat lesz a legnehezebb, ugyanis a tizenkét forduló után is veretlenül álló Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatához látogat a piros-fekete alakulat. A hazaiak tehát még nem találtak legyőzőre az idei pontvadászatban, pedig a mieinken kívül…
A karácsony előtti héten két meccs várt az Olajbányászra, az egyik a ligautolsó, a másik a ligaelső ellen, ebből a pécsi kötelezőt félgőzzel, fejben már a vasárnapi összecsapásra koncentrálva húzták be. Az első percekben ismerkedtek egymással a csapatok, ahogy az általában lenni szokott: az NHSZ-Szolnoki Olajbányász már ekkor jelezte, hogy nem kíván a papírforma csapdájába…
Ezúttal az újonc PVSK-VEOLIA-hoz utazunk, akik két esztendőnyi hiátus után ismét az élvonalban szerepelhetnek. Az eddig látottak alapján nem lehetnek vérmes reményeik a bajnokság kapcsán, hiszen sereghajtóként tíz vereség mellett csupán egyetlen győzelmet tudnak eddig felmutatni. A mieink ráadásul egy váratlan “pofon” után igyekeznek újra összeszedni magukat, ehhez pedig kapóra jöhet a ligautolsó. Szrecsko Szekulovics…
Ugyan az Olajbányász Lukács Norbertet, egyik húzóemberét nélkülözni kényszerült, az idegenben eddig nyeretlen ZTE csapata ellen azért bőven kellett volna, hogy legyen keresnivalónk. A meccs bizonyos szakaszaitól eltekintve nem igazán volt. A Zalakerámia-ZTE KK nem akarta a véletlenre bízni a meccset, már az első percekben nagyon határozottan az NHSZ-Szolnoki Olajbányász tudtára adták: nem fogják könnyen…