A rossz kezdés után a félidőre egy pontra felzárkóztunk, de a soproniak harmadik negyedben bemutatott triplázása eldöntötte a mérkőzést.

Az előzetes híreknek megfelelően mindkét oldalon akadtak hiányzók (Alexander Madsen és Rudner Gábor, illetve Domagoj Proleta és Bryant Thomas). A kék-fehérek alaposan bekezdtek, közelről és távolról is eredményesen dobtak és 24-8-ra sikerült ellépniük. Az első negyed vége felé kezdett felpörögni az Olaj, Brantley triplája és duplája, illetve Pallai 3/3 büntetője révén sikerült tíz pontra visszajönni (26-16).

A második negyed elején Pallai és Ford váltott triplát, majd sokáig egyik csapat sem tudott kosarat szerezni. Barnes távoli dobása törte meg a csendet, majd Goodwin talált be kétszer is közelről, amivel sikerült öt egységre szűkíteni a differenciát. A Sopron ebben az időszakban csak Ford és Kucsera dobásaiban bízhatott, miközben szolnoki oldalon Krnjajski, Pierre-Louis, Brantley és Cseh betalált, így a nagyszünetre egy pontra csökkent a különbség (40-39).

A harmadik negyed elején Goodwin, Krnjajski és Pallai kosaraival egy rövid időre sikerült átvenni a vezetést, majd miután a Sopron három támadásból három triplát dobott, a játékrész derekán Barnes 3+1-es játékával, illetve Pierre-Louis betöréseivel sikerült visszaverni a rohamot. 56-58-as állásnál azonban ismét sorozatban jöttek soproni hármasok, így tízpontos különbség alakult ki (70-60).

A záró játékrész elején Kucsera dobott két közeli kosarat, amire Goodwin tudott válaszolni, majd Wertz pontjaival 77-64-re lépett meg a Sopron. Mindkét oldalon kimaradtak a hárompontosok, perceken keresztül nem született pont, végül Ruják talált be távolról, amivel 16 pontos előnybe kerültek a hazaiak. Az utolsó percekben sikerült szűkíteni a különbséget, de reális esély már nem nyílt a fordításra.

Sopron KC – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 81-72 (26-16, 14-23, 30-21, 11-12)

Férfi NB I. A-csoport, alapszakasz, 4. forduló
Sopron, Novomatic Aréna.
Játékvezetők: Praksch Péter, Major Ádám, Földesi Ádám (Bognár Tibor).

Sopron: Ford 22/9, Meszlényi 2, Ruják 11/9, Kucsera 16/3, Kelenföldi -. Csere: Wertz 14/3, Kovács B. 13/12, Hajdu 3/3.

Szolnok: Krnjajski 7, Pierre-Louis 12, Cseh 7, Barnes 12/6, Goodwin 12. Csere: Brantley 12/3, Pallai 8/3, Molnár 2.