Egyáltalán nem indult alárendelt szerepben a mérkőzés az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szempontjából, az első negyed derekán fej-fej mellett, gyors egymásutánban estek a kosarak. Vidin mester ennek megfelelően nem is rotálta túl magát, a házigazdák negyedvégi előnye talán a több második szándékból szerzett kosárnak, és a minimálisan szorosabb védekezésüknek volt köszönhető.
A második tíz perc rengeteg pontatlansággal indult a mieink részéről, főleg támadóoldalon, ekkor már közelítette a különbség a tíz pontot, szerencsére Lewis triplája a gyűrűről felpattanva a csarnok tetejéről hullott a hálóba, Aimaq pedig egy 2+1-es akcióval vétette észre magát, így újra az egálért harcolhattunk.
A lepattanókkal továbbra is hadilábon álltunk, a Porto egymás után szedte vissza a lecsorgó labdákat a saját palánkja alatt. A negyed végére aztán belelendült a hazaiak amerikai kontingense, a hibáinkat kihasználva növelték az előnyüket, ekkor a pálya mindkét oldalán tanácstalannak tűntek Jovanovicsék, ráadásul a szünetre egy portugál buzzer-beater középtávolit követően vonulhattak a felek…
A nagyszünetben valamelyest hathatott az edői fejmosás, láthatóan szigorított a védekezésen az Olajbányász, de a támadásokat továbbra is sok hiba, pontatlanság tarkította. Jól jelzi ezt, hogy a Lewis-Aimaq kettős 35 pontja mellé addig 11 egységet tudott hozzátenni a csapat többi tagja.
A különbségen nem tudtak a hátralévő időben sem faragni érdemben a mieink, igaz, ekkorra az elképesztő estét kifogó Lewis mellé már tényleg senki nem tudott felnőni. A nemzetközi porondon tehát nem sikerült a győztes bemutatkozás, de egyáltalán nem vallottak szégyent Lukácsék, elég megnézni, hogy a Porto hét légiósa árnyékában mit tudtak felmutatni a csapattársaik… A mieink számára fejlődni természetesen van miben, folytatás egy hét múlva a Tiszaligetben a belga Hubo Limburg United ellen.
A piros-fekete szurkolóknak pedig hatalmas kalaplengetés, amiért vállalták ezt az utat, hogy közel 3000 kilomér távolságban is végig biztassák a csapatot. Köszönet érte!
