A bajnoki finálé első mérkőzése óriási csatát, hatalmas küzdelmet hozott, de míg az NHSZ-Szolnoki Olajbányász gyakorlatilag 40 percen át tudta hozni a lendületes játékát, addig a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely körülbelül 35 percig. A címvédő piros-feketék 94 pontot dobva 15 pontos különbséggel húzták be az első mérkőzést. Több extra teljesítményt is láthattak a szurkolók. LeTre Darthard 27 dobott pontja bajnoki döntőben – a szolnoki csapat történelmében – új rekord, Somogyi Ádám 20 gólpassza szezoncsúcs, a házigazda 55 százalékos triplamutatóját pedig bárki megirigyelné. Az első felvonás statisztikáját böngészve a hárompontos dobások hatékonysága mellett a csapatjáték hozta meg a sikert Vedran Bosnic együttesének, hiszen a már említett Somogyi egyedül több gólpasszt osztott ki, mint a Falco összesen, 28-15 ez az arány, ami óriási különbség. Lapattanóban azonban jobbak voltak a sárga-feketék, hárommal szedtek többet, de kettővel több volt az eladott labdájuk, mint ellenfelüknek. A második találkozó kedden 18 órakor kezdődik az Arena Savariaban. Ott, ahol ebben a szezonban az NHSZ-Szolnoki Olajbányász egyszer már tudott győzni. Most jön a két csapat közös történelme során a hatvanadik bajnoki mérkőzés Szombathelyen, eddig ebből 40-et a sárga-feketék nyertek meg, 19-et pedig a Tisza-partiak. Legutóbb bajnoki döntőben 2025. május 23-án járt a Szolnok Szombathelyen és akkor onnan hozta el a bajnoki serleget, az volt a harmadik mérkőzés és 98-79-re győztek a piros-feketék. A vasiak egyébként hét mérkőzés óta nem tudják legyőzni az Olajbányászt, utoljára a tavalyi kiírás alapszakaszában volt erre példa. A keddi mérkőzés végeredményét még nem tudva egy biztos, május 22.én 20 órakor ez a két csapat újra találkozik majd a Tiszaligetben.
Szombathelyen folytatódik a döntő párharc