Remek kezdés csapatunktól a párharcban: A házigazda ezúttal igyekezettel semmit sem a véletlenre bízni – emlékezhetünk legutóbb Szolnokon az atomvárosiak győztek – és gyorsan a látogató tudtára adni, hogy itt ma nem lesz esélyük. 9-0 után dobták az első kosarukat a vendégek, de ezután gyorsan 10 pont feletti hátrányban találták magukat. Az első negyed második felére aztán összekapták magukat a piros-kékek, négy pontra megközelítették az Olajbányászt, de a hajrá a házigazdáé volt és az első tíz percet 26-17-re nyerte. A második felvonás szorosabb csatát hozott, bár az elején még tartotta a távolságot a házigazda, a második felére felzárkózott az ASE, amely egy triplányira közelített. Ezt a negyedet meg is nyerte, de a félidőben még az NHSZ-Szolnoki Olajbányász vezetett 46-42-re. A fordulás után a harmadik tíz perc közepéig látótávolságon belül volt a Paks, de Krnjajski vezérletével robbantott a Szolnok és egyre jobban szakított le ellenfelét magáról. 15 pont volt már az előny, ami a negyed végére meg is maradt, így 69-54-ről indult a záró játékrész. Kézben tartotta a találkozót a bajnoki címvédő, a különbség elérte a 20 pontot, sok kérdés pedig már nem volt. A végére még tudott kozmetikázni az eredményen a látogató, de győzelmi esélye nem volt. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász 88-74-re győzött és 1-0-ra vezet a három nyert meccsig tartó bajnoki elődöntőben.