A keddi drámai végjátékot és egyetlen pontos trieszti győzelmet hozó FIBA Bajnokok Ligája mérkőzés után véget ért az NHSZ-Szolnoki Olajbányász nemzetközi kupaszereplése, azonban már egy újabb fontos találkozó áll a piros-feketék előtt. A tét nem kisebb, mint bejutni a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Ehhez az Alba Fehérváron át vezet az út.
A székesfehérváriak hullámzó szezonkezdése hamar következményekkel járt, hogy nyolc forduló után 4-4-es mérlegnél elköszöntek Lluis Riera vezetőedzőtől és hamar meg is találta utódját az Alba. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányásszal első szezonjában Magyar Kupa győzelmet és bajnoki ezüstérmet szerző, az előző évadban pedig bajnoki címet ünneplő Oliver Vidin ült le a fehérvári kispadra. Vidin eddig nyolc mérkőzésen irányította új csapatát, ebből hat meccset megnyert, kettőt elveszített, a bajnokságban jelenleg a negyedik helyen állnak 10-6-os mérleggel (ugyanennyi van a harmadik Kaposvárnak is). Legponterősebb játékosuk Vojvoda Dávid, aki az Alba összpontjainak 18.7 százalékát dobja, átlagban 18.1 pontot meccsenként, őt követi Isaiah Bigelow 14.3-del, illetve Pongó Marcell 13.2-del. Rajtuk kívül azonban senki sem éri el a tíz feletti értéket. Sok múlik Pongón és Vojvodán, az ő játékuk alapjaiban meghatározza az Alba Fehérvár játékát is. Pongó a dobott pontjai mellett a liga második legjobb gólpassz-adója (Somogyi Ádám az első), míg Vojvoda házon belül Pongó után a második a kiosztott asszisztok tekintetében. Ebben a szezonban Vojvoda a megszokottnál kevesebb triplát emel rá, ráadásul a pontossági mutatója is romlott, hiszen a húsz százalékot sem éri el a hatékonysága, ellenben Bigelow és Stuckman is veszélyes távolról: előbbi 40.2 utóbbi 39 százalékkal céloz a vonalon túlról. A palánk alatt Philmore és Omenaka kapják a főszerepet, ketten együtt átlagban 16 pontot hoznak össze, lepattanóban pedig 8.4-et, ami – ha nem is sokkal -, de kevesebb, mint Bigelow-nak egymaga. Az Alba legutóbbi meccsét a Paks elleni hazai pályán megnyerte, Filipovic Stefan még azon a mérkőzésen sem tudott sérülés miatt pályára lépni.
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász a két csapat legutóbbi hat mérkőzését megnyerte, utoljára az idei szezonban tavaly novemberben találkoztak egymással a Tiszaligetben, akkor 93-81 lett a végeredmény. A legnagyobb különbségű szolnoki győzelem egyébként 1994. március 19-én született, akkor 97-59 lett a végeredmény, az akkor Rasid Abeljanov által irányított szolnoki csapatban olyan nevek játszottak, mint az akkor 18 pontig jutó Antonio Alexe, a 15 pontos Knézy Jenő, Stojan Ivkovic, Tóth Attila, Mérész Tamás. Ezúttal nem lesz szükség 38 pontos sikerre, az egy pontos különbség is továbbjutást ér, hiszen a párharc egy mérkőzésen dől el.
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Alba Fehérvár Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa negyeddöntőt vasárnap 18 órakor rendezik a Tiszaligetben, a találkozót a Cziffra Csaba Zsolt, Goda László, Makrai Márton trió vezeti.