Le’Tre Darthard visszatért a sérülése után a címvédőnél, viszont betegség miatt Rudner Gábor nem volt a keretben. Pontra pont esett az első negyed kezdetén, a két csapat kiélezett csatát vívott, hol az egyik, hol a másik vezetett. 10-10 után viszont robbantott az NHSZ-Szolnoki Olajbányász és ponterős játékot mutatva 10 ponttal elhúzott és 29-19-re megnyerte az első 10 percet. A második negyed elején Krnjajski duplája után már 14 ponttal ment a címvédő utána viszont egy hosszan tartó zárlat állt be a Szolnok játékba, a Kaposvár 18-0-ás rohanással átvette a vezetést. A házigazdának minden sikerült, a látogatónak semmi. 37-33-nál időt kértek a piros-feketék, a pauza után pedig újra betalált a Szolnok és újra hol itt, hol ott volt az előny. A nagyszünetben viszont sehol, hiszen Molnár Márton duplája után már nem született pont, így az első félidő 49-49-cel ért véget. A második félidőt 9-0-val nyitották a hazaiak, rohanásukat egy Krnjajski dupla állította meg és 10-0-val válaszolt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász a kaposvári kezdésre, 58-59-nél kért időt a házigazda. A pauza után Barnes kettő plusz egyes kombinációval növelte az előnyt, majd Vrabac triplájával már 65-59-re vezetett Vedran Bosnic csapata. Brown pontjaival viszont egyenlített a Kaposvár, majd Filipovity duplájával újra ők vezettek, ekkor 8-0-át futott a házigazda, de még a végén Wilson is szerzett egy közelit és a negyed végén 69-65-re vezetett. A záró felvonásban tartotta előnyét a Kaposvár, de az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ott lohollt a nyakukban majd Barnes hármasával vezetett 76-75-ra, majd Somogyi is eredményes volt közelről és Barnes is betalált, 75-80. A végjátékban tovább nőtt a szolnoki előny, két perccel a vége előtt már 10 pont volt a különbség és bár a végére ez csökkent, de a címvédő magabiztosan 92-86-ra győzött.
Sikerével továbbra is élen az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, legközelebb pedig jövőre, január 3-án hazai pályán fogadja az OSE Lions együttesét.