A mérkőzést megelőzően a hatodik helyen álló, az edzőváltás óta 4-1-es szériát produkáló körmendiek kapták eddig a bajnokságban a legtöbb kosarat, míg a veretlen listavezető a legkevesebbet, így mindenképpen egy érdekes találkozóra volt kilátás a szezon kilencedik fordulójában.

A keddi Pozsonyi vendégszerepléssel a háta mögött pályára lépő NHSZ-Szolnoki Olajbányász soraiban ezúttal is Le’Tre Darthard volt a hiányzó sérülése miatt, az amerikai játékos a kispadon ülve nézte a piros-fekete derbit, melyre gyakorlatilag megtelt a Tiszaligeti Városi Sportcsarnok és annak vendégszektora is. Ryland Holt két büntetőjével és betörésével indult a mérkőzés, majd egy Pallai-Skeens összjáték ugrasztotta talpra a szurkolókat. Kocsis Tamást pedig másfél perc múlva egy Holt tripla, amivel 17-10-re meglépett a Szolnok, ezért a körmendi edző kikérte az első idejét. A pauza után azonban gyorsan közte 10 lett Skeens 2+1-es akciója után, majd Rudner triplát dobott és állandósult a 10 pont körüli differencia. Az első negyedet magabiztosan hozta a Szolnok 38-30-ra vezetett.

A folytatásban picit beragadt a Szolnok, négy körmendi pontra sem volt válasz, így 38-34-nél Vedran Bosnic kért időt. Ezt követte Pallai és Somogyi triplája válasz nélkül, így visszaállt a tíz pontos különbség. Mindez nem tartott sokáig, hiszen Grimes-től jött egy kettő plusz egyes kombináció, majd Barnes sportszerűtlen hibája után 44-39 állt az eredményjelzőn. De a meccs nagyon lüktetett, számtalanul estek a pontok, újra tíz fölé nőtt  különbség Barnes hármasa után időt kért az MTE, ekkor 52-39 volt az eredmény és még volt hátra a negyedből öt és fél perc, rendkívül sok pont esett és ez – szolnoki oldalról – a hátralévő percekben sem hagyott alább, Pallai megdobta a hatvanadik pontot is – még három és fél perc ekkor is hátra volt, 60-43 állt az eredményjelzőn. Az első húsz perc végére egészen elképesztő pontmennyiség alakult ki, a csaptok 121 pontot dobtak, 67-54-es eloszlásban. A mezőnymutató mindkét oldalon bőven meghaladta az ötven százalékot, a triplaszázalék szintúgy, de minden mutatóban az NHSZ-Szolnoki Olajbányász volt jobb.

A térfélcsere után sem változott a játék képe, az NHSZ-Szolnoki Olajbányász Rudner duplája után már húsz ponttal vezetett 78-58-ra, Kocsis Tamás pedig időt kért, valamivel több, mint négy percnyi játékidő után. Záporoztak a hazai kosarak, Pallai triplája után 85-58 volt az eredmény, Somogyi távolija után pedig már a 90-et érte el a címvédő szemben a körmendi 61 ponttal, jött is a vasi időkérés. A Szolnok védekezése sokkal masszívabb lett, mint volt az első félidőben, mindezt jól mutatja, hogy a Körmend hét perc alatt mindösszesen hét pontot tudott dobni. Az utolsó 180 másodpercre ezen tudott javítani az MTE, de hátránya így is jelentős volt – a záró felvonás 93-70-ről indulhatott. A záró felvonásban három perc elteltével időt kért Vedran Bosnic, a Körmend 21 pontosra csökkentette hátrányát, ekkor 99-78 állt az eredményjelzőn. A századik szolnoki pontot Somogyi szerezte meg Durázi technikai hibája után büntetőből a 35. percben. Nem volt kérdéses ekkor már a győztes kiléte, csupán az, hogy mennyi lesz a különbség és mi lesz a pontos végeredmény. Az utolsó percekben a Szolnok még megrázta magát és elérte a 111 dobott pontot, a Körmend 92-nél zárta a derbit.

Ezzel a sikerével az Olajbányász továbbra is száz százalékos mérleggel vezeti a bajnokságot, legközelebb pedig – a válogatott szünet előtti utolsó meccsen – november 20-án a DEAC vendége lesz.