Jön a piros-fekete csapatok csatája a Tisza-partján, a listavezető a hetedik ellen, azaz NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend.
Azt nem lehet mondani, hogy az eltelt 8 forduló alatt ne történt volna sok minden a körmendiek háza tája. Nyáron a magyar mag maradt, és csatlakozott hozzá a korábban az NHSZ-Szolnoki Olajbányászt is erősítő, az utóbbi időben a 3×3-mas válogatott mellett a B-csoportban játszó Ivosev Tamás, illetve a teljes légióssort lecserélték – érkezett Jalen Moore, Jonathan Davis, Marchelus Avery és Chuba Ohams, Teo Hojc személyében pedig Forray Gábor helyett új vezetőedzője lett a vasi piros-feketéknek. Jöttek a változások, Davis már az első bajnoki meccsen nem volt az MTE játékosa, helyette érkezett Trevor Blondin. Az első három mérkőzését pedig elveszítette a Körmend – hazai pályán az NKA Pécs és a Sopron győzte le őket, idegenben pedig a DEAC vendégeként szenvedtek vereséget. A 0-3 után elköszöntek Teo Hojc-tól, helyét ideiglenesen – a válogatott szünetig biztosan – Kocsis Tamás vette át. Közben elköszöntek Chuba Ohams-től is és a következő fordulóban három légióssal dobtak 100 pontot a Paksnak és szerezték meg első sikerüket. Mindezek után – családi okok miatt – távozott Trevor Blondin, így a Kaposvár ellen már csak két külföldi kosarasa maradt Kocsis Tamásnak, de így is győztek a somogyiaknál, 106 pontot dobva. A siker után érkezett C.J. Kelly személyében egy amerikai kosaras mezőnyposztra, illetve a center Nate Grimes. Már velük együtt szerezték meg harmadik győzelmüket hazai környezetben a Szeged ellen, a zsinórban negyedik diadal azonban elmaradt a Honvéd otthonában. A legutóbbi fordulóban viszont ismét győztek, 108-96-ra múlták felül az Alba Fehérvárt (egyébként a székesfehérváriak spanyol edzőjének ez volt az utolsó meccse, a vereség után a Fejér megyeiek megköszönték neki a munkát). Így 4-4-es mérleggel a bajnokság hetedik helyén állva várja a szombati piros-fekete derbit a Körmend. Mostanra ők dobták a legtöbb pontot a ligában – 729-et – ez átlagban kicsivel több, mint 91 pontot jelent meccsenként – a Szolnok ettől picit van csak lemaradva a 89.625-ös átlagával. Az MTE kosáraránya viszont mínuszos, tehát többet kaptak, mint dobtak – ez a szám meccsenként valamivel több, mint 93, ráadásul az összes csapat közül ők szenvedték el a legtöbb pontot – szemben a Szolnokkal, amely a legkevesebbet. A vasiaknál egyéni statisztikában egyértelműen Moore és Avery magaslik ki a 19.6, illetve 18.5-ös átlagukkal, de Ivosev, Kelly, Grimes és Durázi is tíz felett áll ebben a mutatóban, no még ott van a nyolcszázkettedik mérkőzésére készülő Ferencz Csaba is, aki bármikor képes meccset eldönteni. A fazonszabász azonban egyértelműen Moore, aki a VAL pontok tekintetében Skeens mögött a második helyen áll, harmadik a szerzett labdák számában és a hetedik legjobb pontdobó, valamint gólpassz adó.
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász miután Sopronban rangadót nyert kedden FIBA Bajnokok Ligája meccset játszott Pozsonyban, melyet nagy csatában végül elveszített, de így is maradt a csoport második helyén.
A veretlen listavezető Tisza-parti és a vasi piros-feketék találkozója szombaton 18 órakor kezdődik a Tiszaligeti Városi Sportcsarnokban, a játékvezetők pedig Dr. Mészáros Balázs, Söjtöry Tamás Ferenc és Pozsonyi László lesznek.