A kecskeméti nagyarányú győzelem után már csak az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapata veretlen a bajnokságban és a tabella élén várja az ötödik fordulót.

A következő ellenfél az az Endo Plus Service-Honvéd lesz, amely remekül kezdte az idei szezont, hiszen jelenleg 3 -1-es mérleggel a harmadik helyen áll. A piros-fehérek idegenben győzték le a DEAC-ot, hazai pályán a Paksot és a legutóbbi fordulóban a Szegedet. Eddigi egyetlen vereségüket a Kaposvár vendégeként szenvedték el, ahol hiába dobtak 96 pontot, 104-et kaptak így vesztesen hagyták el a pályát.

A fővárosi csapat jelentősen átalakult a nyáron – a magyar magban is nagy volt a változás és a légiós keretben is, amit teljesen lecserélt a Honvéd. A váltás pedig – eddig – úgy tűnik bevált, hiszen a teljes első osztályt nézve a budapestiek adják az eddigi legponterősebb játékost Brandon Eric Rush személyében, aki 22 pontot átlagol meccsenként. A VAL mutatók tekintetében egy másik Honvédos Zachary Simmons a hatodik legjobb és ő a negyedik legerősebb a lepattanók begyűjtésének tekintetében. Dorde Dimitrijevic a fazonszabászuk, aki eddig a nyolcadik legtöbb gólpasszt adta a szezonban. Legponterősebb magyar kosarasuk Valerio-Bodon Vincent, neki 15 pont az átlaga.

A két csapat a tavalyi szezonban csak az alapszakaszban találkozott egymással, hiszen a Honvéd nem jutott a legjobb nyolc közé. Akkor mind a két mérkőzést az NHSZ-Szolnoki Olajbányász nyerte, a hazait 83-72-re.

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Endo Plus Service-Honvéd mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetői hármasa Földházi Tamás Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta és Pozsonyi László lesz.