Az elődöntő harmadik találkozója az Atomerőmű SE – NHSZ Szolnoki Olajbányász között hazai győzelmet hozott.
Merésznek tűnt arról álmodni, hogy söpréssel lépjünk a fináléba? Szurkolók mondják semmiképp, mások, hogy jó ez a Paks, megizzaszt bárkit. Olybá tűnik ez utóbbi igazolódik. Nem csak abból kiindulva, hogy az első két meccsen is egy-egy labda volt a mérleg nyelve, mert tegnap láthattuk, a bőrünkön érezhettük, milyen az, ha mindenben jól működnek. Legalábbis jobban, mint mi.
A statisztika ritkán hazudik. Vendéglátónk jobban lőtte a két pontost és többet hozott a hármason túlról is. Többször és eredményesebben állhattak a büntetőre. Fájó eredményt látunk a lepattanókban is. Az akaratuk jól tükröződik a támadópalánk alatti számokban. Fölénk nőttek, ebben is. Mert a legszembetűnőbb különbség a gólpasszokban világlik. Jól adja vissza a csapatjáték minőségi mivoltát. 13-21, oda. Vagyis házigazdáink támadásban sokkal jobban mozgatták a labdát és szolgálták ki egymást, mint. Valamint ne feledkezzünk meg arról se, hogy sokkal kevesebb labdát adtak el!
Hogy is nézett ki mindez? Küszködve kezdtek a felek, alig láthattunk kosarat. Már a negyed felénél jártunk még mindig csak 10 pont körül volt a táblán a két csapattól összesen. Amikor Somogyi 2+1-et hozott, úgy érezhettünk, na belelendülünk. Sajnos nem, Az ASE 10-2-es rohama hátrányt jelentett, Benke duplája pedig már kétlabdás különbséget. Eilingsfeld sorra hozta a pontokat az egyik oldalon, míg mi Strahinja és Marko találataival igyekeztünk tartani a lépést. A negyedet az addig csöndes Lockett zárta, 18-13.
A folytatásban nem tudtunk tartósan bejönni 5-7 pont alá. Amint 23-19-nél közelebb léptünk, Chandler és Dorogi elsütött egy-egy trojkát, megtartva a számukra megnyugtatóbb különbséget. Jovanovic és Somogyi hármasaival megint a nyakukon lihegtünk, de most is akadt – ezúttal Benke Szilárd kezéből – viszontválasz. Somogyi után Pallai is jól tüzelt a vonalon túlról, újra egy labdányira csökkentettük a hátrányt. Chandler az egyik oldalon büntetőzött jól, Subotic a másikon, ezzel vonultunk pihenni 48-46-al.
A második félidőt oda-vissza kosarakkal kezdtük. A magasemberek jeleskedtek, Eilingsfeld és Subotic közelről és távolról is. Teljesen kiegyenlítettnek tűnt, amíg a Paks meg nem ugrott egy 8-0-s futással. Vidin időt kért, de úgy istenigazán megfogni az ASE rohanását nem sikerült. Dukes és a betegségből visszatérő Révész Ádám kosaraival – mely pontoknak egykor annyira tudtunk örülni, most kevésbé – már tíz fölött volt közte. Újabb idő. Ezúttal hasznosabban, merthogy Somogyi és Pallai góljaival 67-67-re jöttünk fel. Csak pillanatokig örülhettünk, mert Dukes és Révész Ádám visszaállította a kétszámjegyű különbséget, majd csattanóként ezt a negyedet is Lockett pontjaival búcsúztattuk, 76-64.
Az utolsó játékrész elején Eilingsfeld és Révész tartotta a különbséget a két csapat között, bár jöttek pontok Boris-tól és Aimaq keze nyomán, tíz alá benéznünk sehogy sem sikerült. Benke trojkája már nagyon fájt, előrevetítette a hétfői szolnoki folytatást. A végjátékban büntetőket hibáztunk. Ritka veszteség, mert ebből a viszonylag könnyű pontszerzési lehetőségből is sokkal kevesebbet sikerült kiharcolnunk, mint a Paks tette. S ahogy az lenni szokott, a büntetés nem marad el, Eilingsfeld és Chandler el is döntötték a meccset. 100-82.
Hétfőn este a Tiszaligetben lesz alkalmunk megmutatni, hogy ott a helyünk a döntőben! Hajrá Olaj!
