Ezúttal az újonc PVSK-VEOLIA-hoz utazunk, akik két esztendőnyi hiátus után ismét az élvonalban szerepelhetnek. Az eddig látottak alapján nem lehetnek vérmes reményeik a bajnokság kapcsán, hiszen sereghajtóként tíz vereség mellett csupán egyetlen győzelmet tudnak eddig felmutatni. A mieink ráadásul egy váratlan “pofon” után igyekeznek újra összeszedni magukat, ehhez pedig kapóra jöhet a ligautolsó.

Szrecsko Szekulovics tanítványai számára nem indult könnyen a szezon, zsinórban hét vereséggel kezdték az idényt, ráadásul a Kecskemét elleni győzelmet követően sem tudtak felfelé ívelő pályára állni, habár a legutóbbi fordulóban egy hajszál – no meg egy hosszabbításnyi játékidő – választotta el őket attól, hogy második sikerüknek is örülhessenek. Ennek okán talán csak abban bízhatnak az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ellen, hogy Jovanovicsék újra egy olyan rossz napot fognak ki, mint történt az a zalaegerszegiek ellen múlt szombaton.

A mieink ezzel szemben magukban kell bízniuk, az egyénieskedő játékot félretéve most végig koncentráltan kell kifutniuk a pályára, hiába toronymagas esélyesei az összecsapásnak, egy kijózanító pofon után muszáj, hogy visszatérjenek ahhoz a kosárlabdához, amely eddig a szezon során jellemezte őket. Lukács Norbert kiválása – tekintve, hogy a csapat és talán a magyar mezőny egyik legjobb védőjéről beszélnük – érzékenyen érintene természetesen bárkit, így Oliver Vidinnek is újra kell szabnia a csapat játékát. Erre kiváló lehetőség nyílik a Lauber Dezső Sportcsarnokban, hiszen ezt a mérkőzést amolyan bemelegítésnek is fel lehet majd fogni az ünnepek előtti szombathelyi csúcsrangadó előtt.

A szerdán 18 órakor kezdődő meccsen a Goda László, Frányó Péter, Major Ádám hármas fújja majd a sípot, az élőképest közvetítést pedig a szövetség vonatkozó YouTube-csatornáját érhetik el a szurkolóink.