Szoros a menetrend, a kecskemétiek után három nappal az MVM-OSE Lions vizitál a Tiszaligetben. Hogy aztán két nap múlva a mieink Szegedre utazzanak. De menjünk sorban, koncentráljunk az oroszlányiak elleni összecsapásra.
Azok az oroszlányiak, akiknek a szezonkezdet nem feltétlenül alakult úgy, ahogy várták, hiszen vereséget szenvedtek az előző év újoncának, az NKA Universitas Pécsnek az otthonában. Váradi Kornél csapata egy papíron nyerhetőbb meccs után újra idegenben próbálkozhat, ezúttal az NHSZ-Szolnoki Olajbányász otthonában, ahol újoncszezonjuk óta nem termett számukra babér.
Jovanovicsék természetesen folytatni szeretnék a nyerő szériát, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét elleni szezonkezdet nehéz volt, de úgy tartják, a győzelmet, jöjjön az bármilyen rögös úton is, nem kell magyarázni, pláne az idény első meccsén, ahol azért még bőven van mit rendezni a sorok között. Ahogyan ezt Oliver Vidin is elismerte.
A következő összecsapásra ritmusban érkeznek a csapatok, érdekes lesz látni, hogy az első győzelmére hajtó OSE, vagy a hat nap alatt három tétmérkőzést is játszó Olajbányász lesz az élesebb kedd est 18 órakor.
A játékvezetői hármast Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Nyilas István képviseli. A mérkőzést, ahogyan a nyitányt is, az M4 Sport élőben közvetíti.