Ritkán látunk olyan jó kezdést, mint a Szeged ellen: Sorra szőttük a sikeres támadásokat, kintről, közelről, palánk alól, míg a védő oldalon szinte lehúztuk a redőnyt. Aztán Bodnár Kristóf a hátára vette a Szedeákot és szépen, türelmesen elkezdte faragni a már tíz pont fölé nőtt hátrányukat. Viszont ahogy beragadtak a szegediek az első percekben, úgy torpantunk meg mi is a második negyed elején. Nemcsak elkopott az előnyünk, de 35-35 után le is maradtunk. A félidőre Pongó Máté hármasával érkeztünk, 40-43-as eredménnyel.
A harmadik negyed derekáig nem tudtuk visszavenni a vezetést, hiszen Woolridge és Locke minden támadásunkra adott valamilyen választ. A negyed második felében azonban karcosabb védekezésből Dustin és Anthony pontjaival végre sikerült kiegyenlíteni. 67-67-ről egy új meccset kezdtünk az utolsó tíz percre.
Strahinja és James pontjaira megint csak jött a szegedi válasz, jobbára Woolridge és Bailey révén, majd az itt is ott is eladott labdákból Anthony hozott három pontot. Ezzel a vékonyka előnnyel kezdtük meg az utolsó két percet. Innentől jobbára az idegek és a büntetők harcát hozták a fiúk, s hála Istennek, Strahinja jól állta a sarat a vonalon.
Bár voltak szép mozzanatok, mint például Révész Ádi háttal adott varázslata, amit Norbi egekbe emelkedve zsákolt be, vagy még a meccs elején Dustin gólpassza Demajeonak szintén zsákra, sokkal inkább szólt a mérkőzés a küzdelemről. Végül is ennek köszönhetjük, hogy itthon tartottuk a két bajnoki pontot.
