Egy újabb magyar játékos döntött úgy, hogy a következő szezonban Szolnokon szeretné folytatni pályafutását. Révész Ádám, a Szolnoki Olajbányászt egy éve erősítő center és a klub vezetése aláírta ugyanis a 2023/2024-es szezonra érvényes megállapodását.
– Ádám személyében egy igazi csapatembert szerződtettünk tavaly, a bajnokságban mutatott teljesítménye igazolta az akkori döntés helyességét – mondta az Olajofficialnak Pór Péter, a klub szakmai igazgatója.- Számunkra és Ádám számára sem volt kérdés, hogy közösen szeretnénk folytatni a munkát. Révész Ádám egy kiváló mentalitású játékos, aki harcosságával és csupaszív játékával nagyon sokat tesz minden mérkőzésen a csapatért, győzni akarása példaértékű, nagyon hasznos tagja az Olajbányásznak.

A szakmai igazgató hozzátette: Révésszel lényegében összeállt a következő bajnoki szezon magyar magja.
– Ezzel eldőlt, hogy a szerződéssel rendelkező Pallai Tamás, Lukács Norbert és Pongó Máté mellett immár Rudner Gábor és Révész Ádám is az Olajbányászt erősíti. Ők a sajátnevelésű fiataljainkkal kiegészülve sokat tehetnek a következő évadban klubunk eredményességéért.

Örömmel marad a Tisza partján Révész Ádám, aki szerint jó döntést hozott, amitok az Olajbányászhoz igazolt.

– Azt gondolom, egy évvel ezelőtt jól döntöttem, amikor Pór Péter hívó szavára igent mondtam – mondta. – Nagyon örülök, hogy a következő szezonban is az Olajbányász játékosa lehetek. Abban, hogy a maradás mellett döntöttem, nagy szerepe volt a szurkolóknak, hálás vagyok nekik a támogatásukért. Az elmúlt évben nagyon jól éreztem magam a klubnál, nagyon jó volt a csapategység, bízom benne, hogy jövőre sikeresebbek leszünk. Azt megígérhetem a saját és a csapattársak nevében, hogy mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.