Jobban játszva magabiztosan nyert a Körmend az Olajbányász ellen az elődöntő második meccsén, így megérdemelten egyenlített a párharcban.

A körmendiek pontosan tisztában voltak a tét nagyságával, azzal, hogy hazai vereségük esetén igen messze kerülhetnek az elődöntőtől. Ennek megfelelően hatalmas elánnal kezdték a találkozót. Jobbára ők vezettek az első negyedben, elsősorban a rájuk jellemző átmeneti játékokból szereztek gyors kosarakat (18-15). Az eredményjelző hibája miatt pár percig állt a játék, s a kényszerszünet a hazaiaknak jött jobban, így fokozatosan elléptek az Olajtól.

Ritmusát vesztette teljesen a Szolnok, tizenkét percnyi játék után már tíz pont volt a felek között (31-21). Nem igazán találta a rést a körmendi védőfalon Gasper Potocnik együttese, a szlovén mester sűrű cserékkel próbálta megtalálni azt az ötöst, amelyik megkezdi a felzárkózást. Nem igazán sikerült, a hazaiak tartani tudták tíz pont körüli előnyüket, elsősorban azért, mert Suboticék kívülről és közelről is pocsékul céloztak (45-34).

Nem igazán sikerült rendet tenni az Olajbányász játékában a nagyszünetben, két és fél perc után időt is kellett kérnie Gasper Potocniknak, merthogy egy 9-2-es sorozattal komoly előnyt épített a Körmend (54-36).

Jól védekeztek a hazaiak, míg a szolnokiak szinte képtelenek voltak betalálni. Az elképesztő dobóformát mutató körmendiek könnyedén növelték előnyüket.  Így a lényegi kérdések harminc perc után eldőltek. A szolnoki játékosokon alighanem a fáradtság is kifogott ezen az estén, két hét alatt a hatodik meccsüket játszották, míg ellenfelük csupán a harmadikat.

Persze ez egyáltalán nem csökkenti Ferencz Csabáék érdemét, akik végig jobban játszottak az Olajbányásznál, s teljesen megérdemelten győztek ilyen arányban is. Ezzel a három győzelemig tartó párharc állása 1-1, folytatás április 18-án kedden Szolnokon.

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász 91-71 (25-20, 20-14, 24-19, 22-18)

Negyeddöntő, 2. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Nagy Viktor, Frányó Péter (Hartyáni Zsolt)

Körmend: Chambers 26/9, Mitchell 20/12, Adams 8/6, Durázi 2, Omenaka 10. Csere: Cakarun 11, Ferencz 6/6, Kiss M. 3/3, Edwards 3/3, Takács K. 2, Herczeg -, Doktor P. -.

Szolnok: Durham 3/3, Lukács N. 2, Barnes -, Szubotics 19, Williamson 15. Csere: Rudner 13/9, Révész 10, Sebők 4, Pongó 3/3, Gavin 2.