Nem volt esélye a Körmendnek a negyeddöntő első mérkőzésén, Rudner Gáborék. A kisebb betegséggel küszködő Lukács Norbertet a második félidőben más pihentetni is tudta Gasper Potocnik.

Vajon mennyire fáradt az Olajbányász – tették fel sokan a kérdést a negyeddöntő első mérkőzése előtt. Szemmel láthatóan a körmendiek is számítottak erre, láthatóan nagy energiával estek neki a vasárnap még a férfi magyar kupán bronzmeccset játszó Szolnoknak. 2-6-ig jól is pörögtek, ám Suboticék gyorsan felvették a ritmust, s egy 9-0-ás sorozattal kezükbe vették a meccs irányítását (11-6). A vendégek elbizonytalanodtak, különösen a védekezésük volt pontatlan, így a negyed végére meglépett a Szolnok (30-21).

Ha már lendületet kapott, folytatta lehengerlő játékát az Olajbányász, egy 10-0-ás sorozattal már 40-21-re vezettek a szétesés jeleit mutató Körmend ellenében. Azonban jött egy szolnoki hullámvölgy is, s a gyorsindításban, átmeneti játékban erős vendégek az eltékozolt hazai támadásokból szorosabbá tudták tenni a meccset (44-35). Így, bár megvolt a lehetősége az Olajnak, hogy komoly előnnyel várja a térfélcserét, a Körmend nem engedte ki ilyen gyorsan a kezéből az első negyeddöntőt (52-40).

Meglehetősen hektikusan indult a harmadik negyed, hol egyik, hol pedig a másik csapatnak voltak jó periódusai. Megfagyott tíz pont körült az eredmény, bár a Körmend többször is “benézett” a bűvös határ alá. A vendégek szinte teljesen a Chambers-Mitchell páros játékára alapozták támadásaikat, a két amerikai nem is maradt adós a pontokkal. Ám közelebb nem tudtak férkőzni az Olajhoz, talán mert szolnoki oldalon jobban eloszlott a teher.

A záró negyedben látszott, hogy azért megakadt a szolnoki támadójáték is, amit ékesen igazol a bő három perc alatt szerzett két pont. Ezt viszont nem tudta kihasználni a Körmend, mert ha közelebb is férkőztek az Olajhoz, mindig a legjobbkor érkezett egy-egy tripla Barnestól, vagy éppen Rudnertől. Ezzel pedig nem igazán tudtak mit kezdeni Ferencz Csabáék, így végig vezetve biztos győzelmet aratott, s megőrizte pályaelőnyét Gasper Potocnik együttese. A folytatás szombaton Körmenden.