Szerdán 18 órakor elkezdődik a férfi kosárlabda bajnokságnak az a szakasza, mely értelmet ad az egész évadnak. Bő félévnyi küzdelem után indul a rájátszás, a harc a végső bajnoki helyezésekért, az érmekért. Az Olajbányász a szezonban húsz bajnoki mérkőzést követően hagyta el győztesen a pályát, s mindössze hatszor kellett fejet hajtani az ellenfél előtt. Ez egy igazán remek eredmény, a munkának hála egészen a döntőig pályaelőnyban fogadhatjuk ellenfeleinket.

Elsőként mindjárt az egyik legkeményebb csapat, a Körmend áll csapatunk előtt a legjobb négybe vezető úton, Ferencz Csabáékat kell legalább háromszor legyőzni ahhoz, hogy ott legyünk az elődöntőben.

Ahogy haladunk előre a szezonban, egyre több apróságnak lesz egyre nagyobb jelentősége. Az egyik ilyen például a fáradtság. Pongó Mátéék egy hét alatt három mérkőzést vívtak a kupában, míg a Körmend csak a szerdai meccsre készülhetett, azaz ők lesznek a pihentebbek. A vasárnapi bronzmeccs után sok lehetősége nem volt Gasper Potocniknak felkészíteni fiait, igaz, az egész szezon azt erősítheti Suboticékban, hogy ha képesek a saját játékukra koncentrálni, akkor különösen hazai pályán bárkit képesek legyőzni.

A Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa elődöntéjében elszenvedett vereség után képes volt az együttes talpra állni, s a Kecskemét ellen másnap ellentmondást nem tűrve győztek. Ez mindenképpen jó jel, hiszen az önbizalom alapvetően fontos lesz ahhoz, hogy sikerrel kezdjük a negyeddöntőt.

A három győzelemig tartó párharc első találkozóján a Tiszaligetben szerdán 18 órakor dobják föl a labdát, a játékvezetői hármast Földházi Tamás, Ádám József és Pozsonyi László alkotja. Élőképpel a MindigTV GO felületén lehet követni a találkozót