Egy évvel ezelőtt még nyolcasdöntőt vívtak a legjobb magyar férfi csapatok a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupán. Tizenkét hónappal ezelőtt a debreceni torna az Olajbányász diadalmenetéről szólt, a kupák történetében is ritkán látott magabiztossággal utasított maga mögé mindenkit Gasper Potocnik együttese, s nyerte meg kilencedik kupaaranyát.

A jubileumi sikerhez most is adott minden, ám ahhoz, hogy ez egyáltalán szóbe kerülhessen a hétvégi budapesti, Tüskecsarnokban megrendezendő négyesdöntőn, előbb el kellene oda jutni! Bojan Suboticék szerdán 18 órától a Zalakerámi ZTE csapatát fogadják a Tiszaligetben. Ezen az egy meccsen dől el, hogy ki utazhat szombaton Budára, s ki küzdhet meg a Sopron-Oroszlány meccs továbbjutójával a fináléért.

Szép sor, s bizony, nem teljesíthetetlen feladat, ugyanakkor soha nem szabad elfelejtenünk: a kupa az mindig teljesen már kávéház, mint egy bajnokság. Itt bárki legyőzhet bárkit, így aztán a papíron erősebb is csak úgy lehet eredményes, ha koncentrál, és komolyan vesz minden pillanatot.

A ZTE, saját bőrünkön tapasztalhattuk, bizony kőkemény ellenfél. Igazi csapatként játszanak, s ha valamelyik kulcsemberüknek nem megy úgy a játék, azonnal a helyére lép valaki. A kupára a ZTE nem éppen a legjobban hangolt, a Kecskemét Egerszegen tudott győzni. Az Olajbányász ezzel szemben a Honvéd ellen magabiztos sikert aratott, tartja jó formáját, ami biztató az előttünk álló megmérettetések előtt.

A nyolcaddöntő rendszerének bevezetése óta nem láthatott a Tiszaligetben kupameccset a szolnoki közönség. Ezt most a klub döntésének köszönhetően a megszokott árakon teheti meg, ráadásul a bérletek is érvényesek lesznek a fontos negyeddöntőre.

A találkozót, melyet a MindigTV GO felületén lehet majd élőképpel követni, a Cziffra Csaba, Nagy Viktor és Ádám József játékvezető hármas vezeti majd.