Tizenegy győzelemmel és két vereséggel zárta a bajnokság első körét a Szolnoki Olajbányász. Ez második helyet ért a tabellán, azaz az eddigi sikerek jó alapot adnak a folytatáshoz. A második kör első meccsét a Kaposvár ellen vívják Bojan Suboticék.

Előzetesen kétségtelenül a meccs legérdekesebb pillanatának Dayon Griffin pályára lépése ígérkezik. Az Olajbányász két hónapra szerződtetett amerikaija az első fordulóban Kaposváron az Olaj vendégjátékán még a somogyi alakulatot erősítette, s akkor 19 pontot dobott jelenlegi csapatának.

A kaposváriak szereplése meglehetősen felemásra sikeredett eddig. Tény, hogy sokkal több van bennük a tizedik helynél, különösen most, hogy a hírek szerint Isiah Brown személyében egy ponterős kisembert találtak. Kétségtelen, az amerikai 28 pontos bemutatkozása a DEAC ellen elég ígéretes.

Az Olajbányász ereje nem egyes játékosokban, hanem a csapatjátékban rejlik. A sérült Jimmy Gavinre és a mandulaműtéten átesett Lukács Norbertre továbbra sem számíthat Gasper Potocnik, ellenben a Honvéd ellen már ott lehetett a pályán Pallai Tamás. Ha már a Honvéd elleni meccs szóba került, nagyon látszott az Olaj első félidei teljesítményén, hogy a megszokott felállást megbontották a sérülések, betegségek. A második játékrészben viszont összeszedte magát a csapat, s képes volt nagyobb hátrányból is fordítani.

Erre az akaratra mindenképpen szükség lesz a Kaposvár ellen december 29-én csütörtökön, az esztendő utolsó bajnokiján. A Tiszaligetben 18 órakor dobják föl a labdát, a bírói hármast Földházi Tamás, Pozsonyi László és Lengyel Ádám alkotja. Aki nem tud kilátogatni a csarnokba, az a MindigTV GO felületén élőképpel és kommentárral követheti a bajnokit.