Kiváló védekezésével, kiegyensúlyozott támadójátékával végig vezetve biztosan győzte le a Sopron KC csapatát a Szolnoki Olajbányász.

A Kaposvár idegenbeli legyőzésével jól rajtolt az Olajbányász a 2022/2023-as bajnokságban. Gasper Potocnik fiai az ugyancsak győzelemmel kezdő Sopront fogadták (Sitku Mártonék a DEAC-ot győzték le meglepően könnyen). Védekezésben és támadásban is hatalmas tempót diktálva kezdett az Olaj, négy perc kellett ahhoz, hogy be tudjanak találni a vendégek Durham révén (8-2). Nem igazán találta a szolnoki védekezés ellenszerét a Sopron, így Révész Ádám két duplája után időkéréssel próbált rendet tenni csapata játékában Flevarakisz mester (14-6). Az Olaj azonban továbbra sem engedett a szorításból, lepattanóval például csak elvétve találkoztak a vendégek (13 perc után 17-4 volt az arány a hazaiaknak!), így folyamatosan nőtt a Tisza-parti előny (29-14).

A nagyszünethez közeledve egyre markánsabb lett a különbség a két csapat között, a hihetetlen hőfokon égő és játszó Pongóék minden szempontból kiszolgálták közönségüket. Jellemző, hogy szinte csak egyéni akciókból, vagy büntetőből tudott eredményes lenni soproni játékos, így pedig nem tudtak közelebb kerülni a házigazdához (49-27).

A fordulás után sem változott a játék képe. Suboticék láthatóan élvezték a játékot, nem ismertek elveszett labdát, könnyedén alakították ki dobóhelyzeteiket. Azt ugyan nem tudjuk, mit mondott a soproni szakvezetés Joneséknak, de aligha azt, amit a harmadik negyed első perceiben csináltak (62-35). Továbbra sem működtek jól csapatként, szinte minden szolnoki lépésre rosszul reagáltak.

Jellemző, hogy még a harmadik negyed végi pár perces hullámvölgyet is úgy vészelte át az Olaj, hogy érdemben nem csökkent a két csapat közötti különbség (69-42).

Érezhetően alábbhagyott az iram a záró játékrészre, kétségtelen, a legfontosabb kérdés, a győztes személye már eldőlt. Ugyanakkor nem lanyhult a szolnoki védekezés, s a megszerzett labdákból tovább tudták növelni előnyüket Pallai Tamásék. A végére meglett a két csapat között a 30 pontos különbség is, tegyük hozzá, a játék képe alapján teljesen megérdemelten.

A folytatásban október 12-én szerdán Nyíregyházán szerepel az Olajbányász.