Jól sikerült csapatunk bemutatkozása a bajnokságban, idegenbeli győzelemmel kezdtük szereplésünket a 2022/23-as pontvadászatban. Gasper Potocnik együttesének kaposvári sikere nem csupán azért volt szívet melengető, mert tétmeccsen is nyerni tudtunk. Pongó Mátéék végig vezettek a mérkőzésen, igazából nem volt kérdés, hogy ki hagyja el győztesen a pályát.

Az immár középszakasz nélküli bajnoki lebonyolításban minden alapszakaszbéli találkozónak nagy jelentősége van, s különösen sokat érnek az idegenben megszerzett két pontok.

Szombaton saját közönségünk előtt, a Tiszaligetben a Sopron KC gárdáját fogadjuk, melynek vezére az az Andre Jones, aki éppen piros-fekete színekben játszott először a magyar bajnokságban. A kiváló szlovák-amerikai hátvéd elegáns, letisztult játékával gyorsan a magyar bajnokság egyik, ha nem a legjobb légiósává vált, vezére volt csapatunknak a covid miatt félbeszakadt bajnokságban.

A soproniak kerete is sokat változott az elmúlt szezonhoz képest, Kostas Felvarakisznak szinte új csapatot kellett építenie. Nem sokkal a bajnokság előtt találták meg új légiósukat, ennek ellenére az első fordulóban kiütötték a merészebb álmokat dédelgető Debrecent. Így minden bizonnyal önbizalommal telve érkeznek Szolnokra.

Persze kesergésre a mieinknek sincs oka, hiszen kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel sikerült győzni Kaposváron. Erre pedig lehet és érdemes is építeni.

A találkozón 18 órakor dobják föl a labdát, élőképpel a MindigTV felületén láthatjuk Pallaiékat.

A játékvezetői hármast Cziffra Csaba, Makrai Márton és Pozsonyi László alkotja. Az U20-asok meccse 15 órakor kezdődik majd.