Egy rendkívül izgalmas, látványos és jó meccsen a végén szerencsésebb Kecskemét le tudta győzni egyetlen ponttal az Olajbányászt, így ők jutottak a legjobb négy közé a bajnokságban.

Jobban kezdte a mérkőzést a vendég Szolnok, Kovács Péter vezetésével már hét pontnyi előnyt is tudtak szerezni (10-17), ám Wittmannék egy 9-0-ás sorozattal megfordították az állást, s a negyed végén már náluk volt az előny.

A hatalmas meleg ellenére egyáltalán nem csökkent az iram, a hazaiak Milutinovics és Karahodzsics játékára építettek, szolnoki oldalon Roko Badzim találta meg a jobbik dobóformáját. A kecskeméti Pollard kapkodása és türelmetlensége rányomta a bélyegét saját csapatára, így a félidőre az Olajbányász hat pontnyi előnyt épített fel.

A fordulás után gyorsan magához ragadta a Kecskemét a játék irányítását, s átvette a vezetést. Ebben az időszakban lanyhult a szolnoki védekezés, s az addigi jó dobószázalék is sokat romlott. Abban, hogy ekkor nem lépett el a KTE, nagy szerepe volt Roko Badzimnak, aki szinte egymaga tartotta meccsben csapatát pontjaival.

Az elképesztően izgalmas és jó meccs színvonala nagyon esett a záró negyedre, ami egyértelműen a tétnek volt köszönhető. Nagyon kevés volt a pont, annál több az izgalom. Hol az egyik, hogy a másik fél vezetett, vagy éppen hosszú percekig nem esett egyetlen kosár sem. A végjátékban 76-76-os állásnál Pollard dobott egy extra triplát, alig több, mint 30 másodperce maradt a Szolnoknak. Subotic egy triplával egyenlített, a túloldalon pedig Wittmann Krisztián csak egy büntetőt dobott be (80-79). Hét másodperc volt ekkor hátra. Gasper Potocnik időt kért, ám az oldalvonali beodbásból Cummings eladta a labdát, így a KTE jutott be a legjobb négy közé, ahol a Körmend lesz az ellenfele.

Duna-Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász 80-79 (21-19, 19-27, 29-21, 11-12)

Rájátszás, negyeddöntő, 4. meccs
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Kapitány Gellért, Győrffy Pál Attila, Farkas Gábor

Kecskemét: Pollard 23/9, Kucsera 3/3, Jaramaz 16/9, Milutinovics 16/6, Karahodzsics 13. Csere: Wittmann 9/6, Fazekas M. -, Ivkovics -, Kiss D. -.

Szolnok: Badzim 23/12, Pallai -, Kovács P. 17/9, Szubotics 12/3, Cakarun 8. Csere: Cummings 8, Young 11/3, Gilszki -, Rudner -.