A lényeget rögtön az elején leírjuk: kicsi az esélye annak, hogy ma este a Körmend ellen visszatérhessenek a sérültjeink. Ez azért is fájó, mert a vendégeknek lényegében ez az utolsó esélyük arra, hogy a rájátszás előtt utolérjék csapatunkat, s letaszítsanak bennünket a tabella második helyéről.

Valószínüleg a Sopronban látott kerettel vesszük fel a harcot a jó formában lévő körmendiekkel, azaz Bojan Subotic, Brandon Young, Samuel Taiwo, Gilszki Erik, Kovács Péter és Zsíros Péter nem léphet pályára az esti derbin.

Velük sem lenne ez a mérkőzés fix hazai, a Körmend legutóbb is megnehezítette az Olajbányász dolgát. A Sopron ellen a sérültek nélkül helyenként kifejezetten biztató játékot mutatott csapatunk, remélhetőleg ezt láthatjuk a Körmenddel szemben is.

A találkozó 18 órakor kezdődik a Tiszaligetben, a meccset Benczur Tamás, Tóth Cecília, valamint Farkas Gábor vezeti. Élőképpel a MindigTV Go felületén követhető a szezon ötödik piros-fekete rangadója.