Nagy energiával kezdte a mérkőzést a házigazda Alba Fehérvár, s rendre ők vezettek az első játékrészben. Az Olajbányászból hiányzott sérülés miatt Zsíros Péter, Kovács Péter és Samuel Taiwo, Pallai Tamás mellett így Gilszki Erik kapott több szerepet a fiatalok közül. A hazaiak Vojvoda jó játékával, s pontosabb dobásaikkal éppen a negyed végére alakították ki az addigi legnagyobb különbséget a két csapat között (23-17).

Triplapárbajjal indult a második negyed, amiből a házigazda jött ki jobban. Vojvoda, Pongó Marcell és Szabó kintijére csak két hármas érkezett szolnoki részről, így nőtt a házigazda előnye (34-23). Jobban játszott az Alba, különösen a tranzíciós játékban remekeltek, sok könnyű kosarat szereztek a rendezetlen védelem ellen.

A negyed végéhez közeledve kicsit lábra kapott az Olajbányász, Cummings és Badzim pontjaival ismét tíz alá sikerült csökkenteni a különbséget, de hét pontnál nem sikerült közelebb kerülni a keményen, végig faulthatáron védekező hazaiakkal szemben (48-41).

Az előző negyed végi jobb játékát sikerült átmentenie az Olajbányásznak a nagyszünet utánra is. Az Olaj igyekezett diktálni a tempót, aminek köszönhetően 52-50-nél egyetlen kosárra csökkentették a különbséget. Ám ismét jöttek az eladott labdák, s újfent megnyugtatóbb előnyt harcolt ki az Alba.

Nem indult jól az utolsó negyed, két gyors kosárral újra tíz pont fölött volt az Alba. Az egész meccsre jellemző volt, hogy pillanatokon belül ott tudtak lenni az Alba nyakán Pallaiék, de jött pár hiba, amit kíméletlenül megbüntetett a Fehérvár.

Igencsak enyhült a szigor mindkét oldalon védekezésben, ami jót tett a látványnak, akadtak szép kosarak bőséggel. Az Olaj kapaszkodott, öt perccel a vége előtt nyolccal ment az Alba (83-75).

Egyre többet kellett kockáztatnia a Szolnoknak, igyekeztek Cummingsék gyorsítani a játékot, de ebben bizony több hiba is volt. Ez a hektikusság végül megpecsételte az Olajbányász sorsát, az Alba Fehérvár megérdemelte nyerte meg a mérkőzést.

A folytatásban a bajnoki címvédő Falco érkezik a Tiszaligetbe szerdán.

Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász 98-85 (23-17, 25-24, 24-23, 26-21)

Bajnokság, középszakasz, felsőház, 4. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
V.: Földházi Tamás Péter, Ádám József, Tóth Cecília (Hartyáni Zsolt)

Székesfehérvár: Pongó Ma. 14/3, Vojvoda 21/9, Lukács 14/3, Fakuade 11, Davis 17. Cserék: Takács -, Smith 10/6, Szabó 11/3, Omenaka -, Kass -, Góbi -.

Szolnok: Young 15/6, Badzim 9/3, Pallai 4, Subotic 18/6, Cakarun 10. Cserék: Pongó Má. 3/3, Gilszki 2, Rudner 2, Cummings 22/6.