Nehezen találta saját játékát két kezdő centere, Subotic és Cakarun nélkül az Olajbányász. Mintha a hazaiak sem igazán tudták, hogy mire számíthatnak, akadozott az ő támadójátékuk is. Ennek ellenére egyértelműen a Porto akarata érvényesült, rendszeresen támadták a gyűrűt, hiszen ott volt a legsebezhetőbb a Szolnok.

Az Olaj igyekezett tapadni ellenfelére, ez olyannyira sikerült, hogy Rogic triplájával másfél perccel az első negyed vége előtt kiegyenlítettek (17-17). A játékrész vége a portugáloknak sikerült kicsit jobban, de látható volt, hogy Cummings vezetésével egyre veszélyesebben támadott az Olajbányász (21-17).

Maradt erő a markáns, szívós csapatjátékból a folytatásban is, a mérkőzés képe alapján egyáltalán nem volt meglepő, hogy a 15. percben Zsíros Péter triplájával átvette a vezetést Gasper Potocnik csapata (26-28). Egyre harcosabbak lettek ettől Badzimék, s Solano meglehetősen faultgyanús kettesével már öt pontra hízott a szolnoki vezetés. Időt is kellett kérnie hazai szakvezetésnek (28-33).

A palánkok alatti fölényét ismét kihasználó portóiak gyorsan magukhoz ragadták a játék irányítását az edzői eligazítást követően, de meglépni nem tudtak Pongóéktól. Sőt, a félidőre Gelvis Solano szép triplájával egyenlő állással vonulhattak pihenőre a csapatok (40-40).

Cummings két indításból dobott kosarával jelezte az Olajbányász, továbbra sem szándékszik lemondani a győzelemről. Úgy tartotta magát a Szolnok, hogy a portugálok közel kétszer annyi lepattanót szereztek (30-14), s a faultok terén is hasonló volt az arány (10-18). A 26. percre átvették a portugálok a vezetést, elég volt ehhez két-három kihagyott dobás. Sajnos gödörbe került az Olajbányász, ami a negyed végéig kitartott, így a záró játékrész előtt az addig látottakhoz képest komoly előnyt kovácsolt a házigazda (60-49).

Ekkor sem lehetett azonban megtörni a magyar csapatot, Pongó Mátéék minden labdáért harcoltak, s kis szerencsével a kimaradó ziccerek nélkül akár utol is érhették volna ellenfelüket. Ez végül nem sikerült, de minden dicséretet és elismerést megérdemel az Olajbányász a hozzáállásért, azért, hogy két kezdő centere nélkül szinte a végső dudaszóig meg tudta őrizni győzelmi esélyeit , s közel volt a hatalmas bravúrhoz (76-68).

FC Porto – Szolnoki Olajbányász 76-68 (21-17, 19-23, 20-9, 16-19)

FIBA Europe Cup, H-csoport, 4. forduló
Porto, Dragao Arena
V.: Sanchez (spanyol), Dominique (gibraltári), Mikulics (hotvát)

Porto: Kloof 27, Odomes 22/12, Soares 1, Arledge 10/6, Queiroz 12. Cserék: Amarante -, Purifoy 1, Tinsley 3/3, Voytso -, Barro -.

Szolnok: Solano 8/3, Badzim 12/6, Kovács 2, Cummings 21, Zsíros 3/3. Cserék: Rogic 15/6, Pongó 5/3, Rudner 2, Taiwo -.