Alighanem sokakban él még a Fiba Europe Cup csoportkörének szolnoki nyitánya, amikor az Olajbányász egy nagyszerű meccsen legyőzte az FC Porto csapatát. A portugál kosárlabdára legyintőket ezúton is szeretnénk emlékeztetni, ez a csapat kiütötte a selejtezőkben a sorozat tavalyi győztesét!

De térjünk is rá lengyel ellenfelünkre, a Legia Varsóra. A lengyel bajnokság erős, magasabb polcon jegyzik, mint a magyart. A varsóiak ugyanott tartanak a pontvadászatban, mint a mieink, azaz hat fordulót bonyolítottak le eddig. Ezeken négyszer nyertek, kétszer kikaptak, jelenleg az ötödik helyet foglalják el a tabellán.

Ők is jól kezdték a nemzetközi szereplést, hiszen idegenben győzték le a Nagyváradot, azt a gárdát, mely a mögöttünk hagyott szezonban ott volt a sorozat négyesdöntőjében. A Legia sikere nem egy-egy ember kiemelkedő szereplésének volt köszönhető, nagyon kiegyensúlyozott volt a Varsó. Három amerikai és egy horvát légióssal állnak föl, mellettük remek lengyel játékosaik vannak.

Gasper Potocnik, az Olajbányász vezetőedzője is azt emelte ki mérkőzés előtti nyilatkozatában, hogy egy nagyon jó csapat vár a mieinkre Lengyelországban.

– A Legia az egyik legjobb együttese a lengyel bajnokságnak. Idegenben nyertek az Oradea ellen, szóval ez eleget elárul a gárda minőségéről.

A szlovén szakember hozzátette: mindent megtesz a csapat a sikerért, ezen dolgoztak már a Pécs elleni győzelem másnapján.

A mérkőzést szurkolóink is nyomon követhetik, szerdán 19 órától a Fiba youtube-csatornája élőben közvetíti a találkozót. Link: https://www.youtube.com/watch?v=_QXNWHJ8Nhw