Ha azt nézzük, hogy a második helyezett játszik az utolsóval, akkor azt is mondhatnánk, ez papírforma eredmény lesz. Még úgy is, hogy az utolsó otthonában lesz a mérkőzés. Mindez konkrétan azt jelenti: Hübner Nyíregyháza – Szolnoki Olajbányász bajnoki mérkőzést rendeznek az egykori Bujtosi csarnokban, melyet ma már a felújítást követően Continental Arénaként emlegetnek.

Szóval visszatérve a kötelező győzelem felvetéshez: az Olajbányász mindig is nagy rangadókat vívott Nyíregyházán, bárhol is állt a két együttes a tabellán. Látatlanban leírhatjuk: most sem lesz ez másként!

A nyírségiek néhány évnyi B-csoportos szereplés után jutottak föl, beteljesítve az azóta elhunyt Sitku Ernő klubvezető nagy álmát. A kiváló center biztosan büszke lenne csapatára, még akkor is, ha eddig egyetlen találkozójukat sem tudták megnyerni. Ugyanakkor sehol sem játszott alárendelt szerepet Pethő Ákos vezetőedző együttese, ami azt mutatja, sikerült jól megválogatni a négy légiósból és fiatal magyarokból álló gárdát.

Pethő Ákos vezetőedző kiváló utánpótlás-szakemberként vált ismertté, így már várható volt, hogy előbb-utóbb kipróbálják őt valamelyik felnőtt gárda kispadján. Segítője az a Borisz Maljkovics, aki Szolnokon igazi közönségkedvenc volt játékosként. Természetesen alapoznak külföldi játékosaik egyéni képességeire, a bármelyik külső poszton bevethető Bryce 23 pontot dobott eddig átlagban, egyértelműen ő a gárda vezére a pályán. Mellette a nyírségiek amerikai irányítójában, Johnsonban bízik leginkább a szakvezető, szinte lecserélhetetlen, csak pillanatokat ül a kispadon a ponterős játékmester.

A magyarok közül a szolnoki szurkolók talán Anda Dávidot ismerik a legjobban, a még mindig csak 23 éves center a Tisza partján kezdett komolyabb szinten kosárlabdázni.

Az Olajbányász szemszögéből a legjobb hír az, hogy ismét a keretben lehet Pongó Máté, aki a Debrecen ellen remek teljesítménnyel tért vissza a pályára sérülését követően. Szükség is lesz a két játékmesterre, mert az Olajbányász ereje a csapatjátékban rejlik, ehhez pedig elengedhetetlen az irányító. A szolnokiaknál egyre jobb teljesítményt nyújt Solanot helyettesítő Rogic, s bátran alapozhat Gasper Potocnik Bojan Subotic és Marjan Cakarun teljesítményére. Ezek a játékosok alighanem Nyíregyházán is kulcsszerepet töltenek majd be.

A találkozót szombaton 19 órától vívják, a bírói hármast Győrffy Pál, Tóth Cecília és Pozsonyi László alkotja majd.

Élőképpel a mérkőzést a MindigTV GO felületén lehet megnézni.