Folytatódik a bajnoki elődöntő a férfi kosárlabda bajnokságban. Mindkét párharc, így a Falco – Szeged, valamint a Szolnok – DEAC is döntetlenre áll. Ez azt jelenti, hogy kedden ismét a hazai csapatok örülhettek a győzelemnek, tehát pénteken egyik mérkőzésen sem születik még döntés a döntőbe jutásról.

Az Olajbányász, nincs rá jobb szó, nagyon beragadt a rajtnál, mint később kiderült, ez el is döntötte a mérkőzést. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy húsz pontos hátrányból fölállva már két pontra is fölzárkóztak Cakarunék a negyedik negyedben, de ez túl sok energiát elvett a szolnokiaktól. A debreceniek pedig Stefan Moody elképesztő teljesítményével meg tudták nyerni a számukra kulcsfontosságú találkozót.

Stefan Moody megérdemel néhány szót. Az apró termetű, de elképesztő fizikumú irányító hónapok óta nem játszott így, sőt, ilyen teljesítményt csak az előző évadban láthattunk tőle. Ezen az estén képtelen volt a hibázásra, 36 pontja, 9 lepattanója és 6 gólpassza 57 VAL-értéket ért, ami nagyon ritka bravúr.

Természetesen Moody sem képes minden meccsen így játszani, ám képességei miatt különösen figyelni kell rá, mint ahogyan valamennyi debreceni játékosra. Pénteken a debrecenihez hasonló kezdés nem fér bele, de ezt pontosan tudja mindenki a piros-feketéknél. Különösen az volt szokatlan a szolnokiaktól, hogy 29 percig egyetlen triplájuk sem ment be, pedig bőséggel akadtak tiszta dobóhelyzetek. Végül aztán Zsíros Péter két triplája rántott egyet a kátyúba ragadt szekéren, s hatalmas hajrát vágott ki a csapat. Ez az, amire építeni kell, amiről beszélni kell, mert a mérkőzés záró negyedében látott küzdés és hit a Szolnoki Olajbányász igazi arca.

Azt nem tudni még, hogy a múlthét pénteken orrcsonttörést szenvedő Polyák László tudja-e már vállalni a játékot a Tiszaligetben, az ő játéka kérdőjeles. Akármilyen összeállítással is érkezik a DEAC, a Szolnoknak úgy kell védekeznie, mint azt tette az első mérkőzésen, s akkor egy újabb lépést tehetnek Kovács Péterék a bajnoki döntő felé vezető úton.

Fontos, hogy a találkozót ezúttal 17 órától kezdik, ugyanis az M4 Sport élőben közvetíti. A játékvezetői hármast Földházi Tamás, Benczur Tamás és Frányó Péter alkotja.