Tisztelt Szurkolóink!

Mint az bizonyára Önök előtt is ismert, amennyiben a beadott koronavírus elleni védőoltások száma eléri hazánkban a négymilliót, akkor visszatérhetnek a nézők a sportmérkőzésekre. 2020. május 1-én szombaton 18.00 órától, reményeink szerint már a szurkolóink is megtekinthetik a DEAC elleni bajnoki elődöntőt.

Elfogadva a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének ajánlását, a fertőzésveszély csökkentését és a sportolók és sportszakemberek védelmét figyelembe véve csökkentettük a nézőszámot és előírtuk a maszk kötelező használatát.

A Tiszaligeti Sportcsarnokban ezért kötelező lesz a maszk viselése a szurkolók számára, valamint tilos lesz az érintkezés a nézők és a mérkőzés résztvevői között. Emellett a szombati mérkőzésen még korlátozott lesz a beengedhető nézők száma. Ez azt jelenti, hogy 1300 szurkolónk nézheti meg a helyszínen az összecsapást.

További kormányzati enyhítések esetén a későbbiekben ez a létszám fokozatosan növelhető lesz. 

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az idei szezonra megváltott bérletek továbbra is a 2020/21-s szezonra vonatkozó szabályok alapján érvényesek. 

  • Ezúttal is biztosítjuk szurkolóink számára az előzetes jegyvásárlást. Pénztáraink az alábbi időpontokban lesznek nyitva:

Péntek:

Amennyiben bejelentik a szombati nyitást, akkor pénteken 14 – 18.00 óráig

A mérkőzés napján, szombaton a csarnok pénztárai 17.00 órától nyitnak.

A mérkőzéssel kapcsolatban az alábbi szabályok vonatkoznak a szurkolókra. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy ezek betartását ellenőrizni fogjuk.

  • A kormányzat döntésének értelmében a 18 évnél idősebb nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be a mérkőzésekre. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal (érvényes útlevél, jogosítvány, személyazonosító igazolvány) együtt jogosít a belépésre!
  • A 18 évnél fiatalabbak számára nem kötelező a védettségi igazolvány a belépéshez. Azonban életkorukat nekik arcképes igazolványuk felmutatásával kell igazolniuk.
  • Játékosaink egészségének védelme érdekében a csarnokban a szurkolók számára kötelező a szájat és orrot takaró maszk viselése!
  • Kérjük Önöket, kizárólag akkor váltsanak jegyet, ha már rendelkeznek plasztik védettségi igazolvánnyal. Azok a 18 évnél idősebbek, akik a védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni, nem léphetnek be, s a megvásárolt jegyük árát sem áll módunkban visszatéríteni.
  • A bejáratoknál kollégáink mérni fogják a testhőmérsékletet. Akinél a mért érték eléri a 37,5 Celsius fokot, azt nem léphet be a csarnokba!
  • Kérjük a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőket használják! 
  • A mérkőzés hivatalos résztvevői és a nézők között fizikai kontaktus nem
    megengedett! A játékosokkal való fizikai érintkezés tilos!
  • A játéktérre, valamint a csarnok elzárt területeire belépni tilos!

Bérleteseink számára 17.45 óráig tartjuk fenn a helyüket!

A beléptetés új szabályai, valamint a korlátozott befogadóképesség miatt a csarnokba való bejutás a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe. Ezért kérjük kedves szurkolóinkat, hogy türelemmel várják ki, amíg kollégáink ellenőrzik a belépésre való jogosultságot. Egyúttal javasoljuk, hogy a tumultus elkerülése érdekében a megszokottnál hamarabb érkezzenek a sportcsarnokhoz.

Köszönjük szíves megértésüket és együttműködésüket! Hajrá Olajbányász!