Kezdődik a kupahét, a nyitómeccset pedig pont a Szolnoki Olajbányász vívja a nagy ellenféllel, az Alba Fehérvárral a budapesti Ludovika Arénában. Nem csupán a szerda 13 órai kezdés miatt lesz ez a párharc kemény, hanem azért is, mert két jó csapat találkozik. Egyébként összességében elmondható a kupáról, hogy régen volt ennyire kiegyenlített a mezőny, négy remek meccsre van kilátás, ilyenkor nagy kár, hogy a szurkolók csak a képernyőkön keresztül lehetnek ott kedvenceikkel.

De visszatérve az Alba-Olajbányász párharcra, ezt a meccset tulajdonképpen címvédőként várhatják a szolnokiak, hiszen a tavalyi kupa elmaradt a járványhelyzet miatt, a 2019-es kiírást pedig a mieink nyerték. Abban a csapatban még ott volt Vojvoda Dávid is, aki azóta már az Alba Fehérvárt erősíti, míg a mieinktől Rudner Gábor, Samuel Taiwo, valamint a kupadöntő első meccsén éppen bokáját törő Kovács Péter volt tagja a később kupát nyert együttesnek.

Ahogyan azt az egymeccses párharcokban megszokhattuk, ilyenkor a papírformát, a szezon korábbi egymás ellen vívott meccseit el is lehet felejteni. Ugyanis ilyenkor tényleg bárki győzhet bárki ellen. Pláne két olyan gárdánál, melyek között egyébként sincs igazán különbség.

A bajnokság eddigi két meccsét egyaránt az Olajbányász nyerte, ez mindenképpen Badzimék mellett szól. Az Alba január óta csak keresi önmagát, s bár egészen jó szerkezetű a keretük, igazából csak egy-egy meccsre nyújtották azt a teljesítményt, amit a szakvezető Forray Gábor, illetve a szurkolóik elvárnak tőlük. Az alapszakaszban az ötödik helyen végeztek, így aztán alighanem fűti a játékosokat a bizonyítási vágy. Utolsó bajnokijukon Fehérváron legyőzték a tartalékos Szombathelyt. Forray Gábor bevallottan még dolgozni akart a csapaton, hogy összerázza a sokszor inkább egyéni megoldásokban gondolkodó együttesét, s erre az elmúlt egy hónap tökéletes volt. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy egy szerda-szombat ritmusban lejátszott bajnokság után mennyire jelent számukra nehézséget az a tény, hogy március 13-a óta csak egyetlen meccset játszottak.

A fehérváriak centerposzton teljesítenek talán leginkább az elvártak alatt, Ahmad jó kezdés után visszaesett, míg Csorvási Milán lényegében egész szezonban a valós tudása alatt teljesített. Márpedig ez az egyik nagy előnye lehet a Szolnoknak, ugyanis Gasper Potocnik csapata pontosan ezen a poszton az egyik legerősebb a magyar bajnokságban. Marjan Cakarun és Bojan Subotic közel harminc pontot szerez meccsenként, emellett védekezésben is remekelnek, azaz alighanem az Alba is külön készülni fog rájuk.

Nem tudnak ellenben sok mindent Shane Gibsonról, az Olajbányász februárban igazolt, de eddig sérülés miatt nem játszó bedobójáról. Ő az első tétmeccsét éppen az Alba ellen fogja vívni piros-fekete színekben, ahogyan a múlt pénteki paksi edzőmeccsen mozgott, az biztató.

A kupa nyolcasdöntőjében szerdán összesen négy mérkőzést rendeznek, valamennyit a MindigTV Go felületén közvetítik helyszíni kommentárral és több kamerával.

 

Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa szerdai programja:

13.00: Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász (Játékvezetők: Győrffy Pál, Balogh Gyula, Györfy Ruben)

15.30: Falco-Vulcano Szombathely KC – PVSK-Veolia

18.00: DEAC – Naturtex-SZTE-SZEDEÁK

20.30: Atomerőmű SE – Egis Körmend