A szolnoki szurkolók számára legfontosabb kérdésre múlthét szombaton már pontot tett az Olajbányász, megnyerte az alapszakaszt. Azaz a rájátszást végig pályaelőnyből vívhatja meg, igaz, a zárt kapuk miatt ez azért nem olyan, mintha fizikailag is ott lenne a csapat mögött az Olaj-tábor.

Szóval a bajnokság érdemi része csak most következik, április 7-én például mindjárt a Zsíros Tibor Magyar Kupa negyeddöntője vár a mieinkre, de ennyire ne szaladjunk előre. Addig ugyanis még le kell játszani egy Szeged elleni bajnokit, ami azért annyira mégsem tét nélküli, mint azt előzetesen gondolnánk. Az első, a második és a nyolcadik hely már elkelt, de egyáltalán nem mindegy, hogy miként néz majd ki a tabella vasárnap reggel. Ha például az Olajbányász túljutna a Sopronon, akkor már egyáltalán nem lényegtelen, hogy az elődöntőben a DEAC, vagy éppen a ma esti ellenfél, a Szeged vár a mieinkre. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy még az Alba is befuthat a negyedik helyre!

Jelenleg Szrecsko Szekulovics csapata áll a dobogó legalsó fokán, s ha ott is akar maradni, akkor nyernie kell holnap. Merthogy a DEAC a papírforma szerint a PVSK ellen esélyesebb a sikerre, mint a Szeged Szolnokon.

Bár a meccs a szolnokiaknak nem oszt, nem szoroz, de a kupadöntő előtt egyik csapat sem engedheti meg magának, hogy leeresszen, s ne a lehető legjobb tudása szerint játsszon még egy számára különösebb téttel nem bíró bajnokin. Márpedig az Olajbányász ezen a meccsen is győzni készül, elsősorban a Szeged három ponterős amerikaijára, Brownra, Dickey-re és Gowensre kell odafigyelni, ők a leginkább kiszámíthatatlanok. Mellettük Dzeletovics jelenti az állandóságot, ők négyen eddig a bajnokság meglepetését szállítják a SZEDEÁK bajnoki szereplésével.

A ma este 18 órától fogadja a Tiszaligetben a szegedieket, a meccsen a játékvezetői hármast Cziffra Csaba, Török Róbert és Farkas Gábor alkotja.