Nem is olyan régen még kicsit utópisztikusnak hangzott, de most már erősen valósághűnek tűnik, hogy újra tétmeccsre készül az Olajbányász. A Szeged legyőzését követően szeretné folytatni győzelmi sorozatát csapatunk, ezt csütörtök este némileg szokatlan időpontban, 20.15-től az M4 csatorna közvetítésében tehetik meg Kovács Péterék.
Akadozó játékkal, de győzni tudott a Juhos Leventét nélkülöző csapatunk a bajnokság kellemes meglepetésének számító Szeged otthonában. A kéthónapos leállás, az a tény, hogy egyszerűen nem lendülhetett játékba csapatunk, bizony tökéletesen látszódott az újszegedi sportcsarnokban is. Annak ellenére, hogy mind védekezésben, mind pedig támadásban akadtak hibák, igazából nem volt kérdéses, ki nyeri a Tisza-parti csapatok rangadóját.
Szolnoki oldalon örömteli volt Warner, Subotic és Cakarun ponterőssége, utóbbi már a tavalyi önmagát idézően kosárlabdázott, igazi vezér volt. Jól szállt be a játékba a válogatottba visszahívott Pongó Máté is, s jó volt látni Kovács Péteren is, hogy végleg maga mögött tudta az elmúlt időszak sérüléseit.
Az ő jó játékukra szükség lesz a Kaposvár ellen is, mely egyelőre ugyan nem vitézkedik, de a Körmend elleni játékuk azt igazolta, hogy kezdik megtalálni a saját játékukat. Ennek ellenére nem ők a meccs esélyesei, de nagyon kell figyelni a két palánk alatti emberre, a horvát Josip Jukicra, valamint a rutinos Hendlein Rolandra. Rajtuk kívül Rivers, Miliszavljevics, valamint az irányító Curry kezében lehet sok pont. Utóbbi nincs valami nagy formában mostanában, de ez igazából igaz lehet a teljes hazai mezőnyre.
Szolnoki oldalon a Szegeden látott csapatra számíthat Gasper Potocnik vezetőedző. Azaz Juhos Levente még nem léphet pályára a Kaposvár ellen. Ennek ellenére az Olajbányász komplettebb csapatnak tűnik, s különösen a védekezésével komoly fejtörést okozhat Fekete Ádámnak és csapatának. Összegezve, ha az Olajbányász tudja játszani a saját játékát, egyértelmű esélyese a csütörtök esti meccsnek.
A mérkőzést a Praksch Péter, Nagy Viktor, Balogh Gyula hármas vezeti.